Környezetgazdálkodás

A cikksorozatunk első részében áttekintettük, hogy kinek és miért érdemes a programban részt vennie. Láthattuk, hogy mindenkinek célszerű átgondolni, s gazdaságszinten kialakítani éves vállalásait a többlettámogatásért. Fontos tehát, hogy a Kondicionalitással/Feltételességgel ellentétben az Agrár ökológiai programban (AÖP) való éves részvétel önkéntes a gazdálkodók számára.

Most tekintsük át az egyes hasznosítási módokhoz választható előírásokat. Azt már tudjuk, hogy ha részt kívánunk venni a programban, akkor gazdaságunk minden hasznosítási módjára választani kell minimum 2 pont értékű feladatot, kivéve az előző cikkben ismertetett mentességet élvező területekre (persze, ha azokra nem választunk, úgy azokra kifizetés sem jár). Nos, kezdjük a szántóval!

Szántó hasznosítási mód esetén választható AÖP előírások

A Kondicionalitás/Feltételesség mint kötelező elem az alábbiak szerint fogalmaz:

Fenn kell tartani a minimális talajborítást a nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után,

  • őszi kultúra vetésével vagy
  • a tarló szeptember 30-ig történő megőrzésével vagy legfeljebb sekély tarlóhántás és ápolás, illetve középmély vagy mély talajlazítás elvégzésével.

Látjuk, hogy fontos cél mindkét esetben a talaj fedése. A Feltételesség engedékenyebb, hisz amennyiben nem lesz őszi kultúra, úgy csak szeptember 30-ig kell a tarlót – megfelelő vízmegőrzést elősegítő technológiával – fenntartani. Ez a minimumelvárás azonban nem feltétlenül elégséges az őszi, téli csapadékos időszak közepette ahhoz, hogy a talajok állapotát megóvjuk. A talaj őszi- téli takarása ugyanis nem csupán véd az erózió ellen, de a takarónövények gyökerei segítenek a talajélet fenntartásában, a talajszerkezet javításában is. A növényi borítottság megvédi talajaink szerkezetét az intenzív csapadékok idején – olyan, mint nekünk az esőkabát -, a növényi fedettség megtöri a lefolyó víz elhordó erejét, s a lassabb lefolyással segíti a vizek talajba szivárgását, ami nagyon fontos a tavaszi vízellátás érdekében. Az AÖP szerint, mint önkéntesen választható előírás, február végétől leforgathatjuk a zöldtömeget, mely segíti a szervesanyagképződést is. A talaj takarásával, fedésével a nap és a szél nem szárítja, eső nem rombolja szerkezetét, valamint a takarónövényzet közvetve a megfelelő tápanyag- és vízgazdálkodásért is felelős.

Korábban megjelent cikkeink közül egyet beemelünk további részletek áttekintése miatt, mely itt olvasható.

Folytatjuk!

NAK/ Sztahura, Gyenes, Vadkerti

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése