Környezetgazdálkodás

Az elmúlt évtizedek intenzív mezőgazdasági termelése során a talajra leginkább, mint az élelmiszertermeléshez elengedhetetlenül szükséges környezeti közegre tekintettünk és ennek megfelelően is kezeltük. Nem ismertük fel a talaj komplex rendszerét és az életünkben betöltött létfontosságú szerepét. Az elmúlt években (évtizedben) azonban a figyelem középpontjába került a talaj azt követően, hogy egyre inkább egyértelművé váltak az ok-okozati összefüggések az intenzív mezőgazdaság és a talaj minőségi és mennyiségi romlása között. Ma már egyértelmű és vitán felül áll, hogy talajaink állapotának óriási szerepe van a környezeti minőség alakításában és jelentős hatással van az egészségünkre is.

 

A „Talajegészség irányelv”, vagy teljes és hivatalos nevén a Talaj állapotának felügyeletéről és a talaj ellenállóképességéről szóló irányelv tervezet tárgyalása jelenleg is zajlik az Európai Unió szintjén, amelyben hazánk is részt vesz a hazai szakminisztériumok és szakintézmények (például Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) bevonásával. Az irányelv célja egy egységes és átfogó uniós talajvédelmi politika megteremtése.

Miért szükséges egységesen, EU szinten fellépni és cselekedni? A talajdegradáció az EU összes országát érinti, határokra való tekintet nélkül. Az Európai Unió talajainak 60-70% százaléka már nem egészséges, a talajaink 13%-a szenved igen komoly eróziótól, amely 1.25 Mrd EUR/év terményveszteséget okoz. A talajkivonások (talajaink végleges kivonása a mezőgazdasági használatból, vagy a talajok végleges beépítése, burkolása) 78%-a mezőgazdasági területen megy végbe. 7.4 millió tonna CO2 veszteség történik évenként a termőföldön EU szinten, azaz elveszítjük, elégetjük a szervesanyagtartalmát. A dél- és kelet-európai talajok 25%-ánál komoly az elsivatagosodás kockázata. Ezek igen komoly tényadatok és ebben a mezőgazdaságnak is szerepe van.

A mezőgazdaság leginkább a rossz agrotechnika használatával (intenzív talajművelés, takarónövények használatának mellőzése), valamint vegyszerek és műtrágyák kijuttatásával rontja talajaink minőségét és mennyiségét (talajveszteség). A nem megfelelő talajművelési mód erózióhoz, talaj tömörödéshez, szerves anyag csökkenéshez, biodiverzitás csökkenéshez, savanyodáshoz, szikesedéshez, sivatagosodáshoz, továbbá belvízhez is vezethet. A talajdegradáció EU szinten 50 Mrd EUR/év veszteséget okoz, amelybe a talajkivonás (nem mezőgazdasági célú további hasznosítása) is beletartozik. A talajszennyezés 24 Mrd EUR/év.

Az EU felismerve a jelentős problémát, amely részben információhiányból is adódik egy olyan koherens talajfelügyeleti keretrendszer létrehozásán dolgozik, amely valamennyi tagállamban adatokat szolgáltat a talaj egészségére vonatkozóan. Az irányelv tervezet jelenlegi változata szerint az EU talajainak legkésőbb 2050-ig egészséges állapotban kell lenniük annak érdekében, hogy ökoszisztéma szolgáltatásaikkal hozzá tudjanak járulni a környezeti, társadalmi és gazdasági igények kielégítéséhez. Az ökoszisztéma-szolgáltatás azoknak a kézzel fogható és kézzel nem fogható javaknak és szolgáltatásoknak a gyűjtőfogalma, amelyek az ökológiai rendszerek természetes vagy ember által befolyásolt működése során keletkeznek, vagyis a természet által az emberek számára nyújtott adottságokat értjük alatta. A talaj a következő ökoszisztéma szolgáltatásokat nyújtja az emberiségnek (teljesség igénye nélkül): talajképzés; természetes élőhelyek biztosítása; táplálékkal, természetes gyógyszerekkel, gyógynövényekkel látja el az emberiséget; a víz, az ivóvíz és a talaj kialakítása, egyensúlyban tartása; a növénytakaró és az agroökoszisztéma biztosítása; a Föld klímájának szabályozásához is hozzájárul, ahogy a víz körforgásához is; a holt szerves anyagok és szerves hulladékok elbontása, természetes ártalmatlanítása is ide tartozik és még hosszan lehetne sorolni. 

Jelen jogszabály tervezet rendszeres talajmegfigyelési kötelezettséget ír majd elő a tagállamok számára és a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági talajokra egyaránt fog vonatkozni. Ugyanakkor figyelembe veszi a tagállami szubszidiaritást, a tagállami sajátosságokat.

Amennyiben megállapítást nyer a talajdegradáció az egyes paraméterek tekintetében, akkor megvizsgálják, hogy hogyan lehet fenntartható gazdálkodással vagy olyan módon megújítani a talajt (regeneráció), hogy az ökoszisztéma szolgáltató funkciójukat teljesítsék (vagyis egészségesebbek legyenek) a talajok.

A tervezet fenntartható talajgazdálkodási intézkedések és gyakorlatok beazonosítására is tesz tehát javaslatot a tagállamok számára, amely során figyelembe vennék a már meglévő nemzeti és uniós szintű programokkal való összhangot. A tervezet alapelve például a fenntartható, talajmegújító (regeneratív) gazdálkodási gyakorlatok alkalmazása.

Az irányelvben szerepel továbbá a talajfedés (beépítés) minimalizálása, amelynek célja, hogy a talajfedés olyan helyen valósuljon meg, ahol az az ökoszisztéma szolgáltatások legkisebb csökkenéséhez vezet. A talajfedéssel megsemmisülő ökoszisztéma szolgáltatásokat pedig kompenzálni kell majd a tervezetben foglaltak szerint.

A szennyezett területek kezelésénél egy felelősségi hierarchia meghatározására tesz javaslatot a tervezet, amely meghatározza, hogy ki a felelős a potenciálisan szennyezett területek felméréséért, kockázatértékeléséért és kezeléséért.

Az irányelv tervezet épít a már meglévő politikákra, úgy, mint Európai Zöld Megállapodás, EU Biodiverzitás Stratégia, EU Talajvédelmi Stratégia, amelyekkel összhangra törekszik, ahogy a Közös Agrárpolitikával is.

Általánosságban elmondható, hogy hazánk üdvözölte a talaj állapotának felügyeletéről és a talaj ellenállóképességéről szóló irányelv tervezetet, ugyanakkor a szakminisztériumok az ülésen elmondták, hogy Magyarország nem fogad el olyan intézkedéseket, nyilvántartásokat, amelyek a jelenlegi gyakorlatok mellett tovább növelik az adminisztratív terheket, vagy nincsenek arányban az eredmény hasznosságával. A NAK is fontosnak tartja ezen szempontok maximális figyelembevételét.

A NAK az irányelv hazai végrehajtása tekintetében egy már működő rendszer megújítását, finomhangolását támogatja. Ez a rendszer hazánkban a Talajinformációs és Monitoring (TIM) rendszer, amely célja a talajok minőségi változásainak, környezeti állapotának folyamatos figyelemmel kísérése. A rendszert 1991-ben dolgozták ki, az első mintavételre 1992-ben került sor, és azóta minden évben, szeptember-október környékén vesznek talajmintát a talajvédelmi felügyelők.

A TIM az ország egész területére kiterjed: művelési ágak, tulajdonjog és egyéb szempontok szerinti korlátozás nélkül. Magyarország területén 1236 pont került kijelölésre. A TIM megújításával – esetlegesen más már meglévő és működő rendszerekkel történő összehangolásával - teljesíthetnénk az uniós irányelv monitoring adatszolgáltatásra vonatkozó elvárásait kialakítva és csatlakozva ezzel egy uniós szintű talajmonitoring rendszerhez.

 NAK / Gergely Márta

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám