Környezetgazdálkodás

Idén is fontos felhívni a figyelmet a talaj természetes úton történő takarásának – takarónövény, mulcs, fássávok stb. - fontosságára. A talajtakarásnak egyre hangsúlyosabb szerepet kell kapnia a mezőgazdasági területeken és azokon kívül is – településeken, ipari területeken –, hiszen mindenhol létfontosságú, hogy ne tovább fűtsük, hanem a lehetőségekhez képest hűtsük környezetünket.

Az agráriumban a jelenlegi támogatási rendszerben is egyre nagyobb hangsúlyt kap a talajaink takarásának fontossága, egyre inkább ez irányba tereli a gyakorlatokat a támogatások feltételeit meghatározó előírásrendszer. Persze bosszankodhatunk azon, hogy miért is várják el tőlünk gazdálkodótól ezeket a nem megszokott és nem általánosan alkalmazott technológiákat. Azonban érdemes átgondolni a miérteket, s talán érdemes kipróbálni is az újabb irányokat, hátha mégis közép- és hosszútávon profitálhatunk belőle, és megóvhatjuk legfontosabb termelőeszközünket a talajt, ezáltal növelhetjük az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodási lehetőségeinket.

A talaj védelmének egyik kulcsa a talaj takarása, erre vonatkozó kötelezettség a Feltételességben is megfogalmazódik, miszerint július 15. és szeptember 30. között a talaj takarását biztosítanunk kell növény, vagy tarló fennhagyásával – még pihentetett terület esetében is – persze max. 30 napos időintervallum biztosított az agronómiailag indokolt feladatok elvégzése érdekében. A fenti érzékeny időszakban a tarlóval borított területen a talaj bolygatása csak sekély tarlóhántással és -ápolással vagy középmély lazítás által lehetséges úgy, hogy a talaj takarása biztosított maradjon. Tarlót nem biztosító növények esetében pl. hagyma, a betakarítást követően másodvetést szükséges betervezni.

Talajtakarásra vonatkozó vállalás az agro-ökológiai programban is szerepel – bár ezen gyakorlat inkább az őszi-téli talajtakarásra irányul - , ugyanakkor megtalálható az új ST AKG-ben is azon vállalható előírás, miszerint az öt év alatt legalább egyszer hagyjuk a területünkön a főnövényünk szármaradványát (a jó gyakorlat szerint a termésen kívül szervesanyagot elvinni nem optimális, hiszen a szervesanyag a talajélet egyik fő mozgatója a védő hatása mellett). A talajtakarásra buzdító gyakorlatok azonban még mindig nem tartoznak a kedvelt elemek közé, holott nagyon sok hasznot hozhat a talajélet fellendítésével a tápanyag és vízgazdálkodás terén, mely utóbbi egyre kritikusabb tényező.

Miért is tehát a talajtakarás?

A talaj őszi-téli takarása nem csupán véd az erózió ellen, de a takarónövények gyökerei segítenek a talajélet fenntartásában, a talajszerkezet javításában is. A növényi borítottság megvédi talajaink szerkezetét az intenzív csapadékok idején – olyan, mint nekünk az esőkabát -, a növényi fedettség megtöri a lefolyó víz elhordó erejét, s a lassabb lefolyással segíti a vizek talajba szivárgását, ami nagyon fontos, különösen az egyre ritkább, de annál intenzívebb csapadék megérkezésekor, annak visszatartása érdekében. A fedetlen talaj nyári hőmérséklete 50 fok fölé is emelkedik, ahol a talajélet is korlátos, tehát a talajnak is szüksége van „növényi szalmakalapra”, mely által a kipárolgás mértéke is csökken. A hajnali harmat idején – ami nyáron sajnos egyre ritkább - is jó „vízcsapda” az élő növényzet. A talaj takarásával, fedésével tehát a nap és a szél – mely szinte mindennapossá vált még a hőségnapokon is - nem szárítja, eső nem rombolja szerkezetét.  

A szármaradványok helyben hagyása is segít fenti célok elérésében, de a folyamatos élő növényborítás többféle módon segít a talaj szerkezetének termőképességének megőrzésében, javításában. Talajaink már a segítségünkre szorulnak a regenerálódásban, gyógyulásban. Miben is segít a talajtakaró növényzet jelenléte? Egyrészt a talaj felszínén lévő maradványok által csökken a talajra nehezedő nyomás – csökkenthető a talajtömörödés kockázata -, továbbá a gyökérjáratok által a víz és a levegő mozoghat a talajban, a víz könnyebben jut a mélyebb talajrétegekbe. Mindezen túl egyre többet beszélünk arról, hogy a talajban zajló élet nélkül talajaink szerkezetessége, termékenysége lecsökken, leromlik. Tehát táplálnunk kell a „lábunk alatt rejtőzködő birodalmat”, melyben a szármaradványokon túl a növényi gyökerek jelentenek nagy szerepet és biztosítanak élőhelyet a talajlakó szervezeteknek (gombáknak, baktériumoknak, gilisztáknak).

A témában korábban megjelent cikkeinket is érdemes áttanulmányozni:

Talajegészség és Biodiverzitás

Talajegészség és Biodiverzitás – 2. rész

Talaj és Klímaváltozás – Hogyan segíthet a föld alatt rejlő erőforrás a túlélésben?

Veszélyben a talajaink – de még nem késő cselekedni!

Ha már mindezt tudjuk és értjük, még mindig ott a kérdés, hogy hogyan is kezdjem el, melyik a jó keverék a földemre? Erre egyenrecept nincs, hisz ahány talaj annyiféle, ezért érdemes saját magunknak kipróbálni, hogy melyik illik a vetésforgónkba, mely növények szeretik az adott talajt, a körülményeket. A választásnál azt is mérlegeljük, hogy mi a cél? A szakirodalomban tájékozódhatunk az alábbiakról, mely tények jelentős részét mi magunk is ismerhetjük gyakorlati tapasztalataink alapján pl. nitrogénkötés egyértelműen pillangós összetevőket igényel pl. szegletes lednek, lóbab stb., a talajlazításban a keresztesvirágúak, a meliorációs retek jeleskednek. Arra is figyeljünk, hogy a gyomelnyomáshoz gyorsan csírázó és növő fajok kellenek.

Akár hisszük, akár nem az élő gyökér jelenléte a legjobb orvosság talajainknak! A talaj mindenáron takarni akarja magát, ha máshogy nem, úgy a spontán zöldüléssel, amit sokszor gyomosságnak nevezünk. Persze az agresszív gyomokat nem szabad hagyni eluralkodni, azok ellen tennünk kell, segítve a megfelelő vegetáció kialakulását, vagy vetéssel történő kialakítását.

NAK / Sztahura Erzsébet