Közös Agrárpolitika

Lassan eljön a téli nyugalmi időszak a mezőgazdasági munkák tekintetében is. Azonban az év végéig van még megoldandó feladat, melyekből néhány - támogatásokat is érintő – elemet szeretnénk az alábbiakban kiemelni.

A nitrátérzékeny, illetve a VPAKG-ba bevitt területek vonatkozásában be kell tartani mindent, ami a nitrátrendeletben szerepel függetlenül attól, hogy a terület milyen érzékenységi kategóriában szerepel. Mit nem lehet tenni a nitrátérzékeny területeken november 30. és február 15. között?

  • Nem lehet trágyázni a földeket, kivéve a kalászosok fejtrágyázását, mely február 1-től már lehetséges. A baktériumtrágya kijuttatásra ez nem vonatkozik. A baktériumtrágyázás esetén a trágya megnevezés kissé félrevezető, hiszen a baktériumkészítményekkel nem tápanyagot, hanem a szerves anyagok bontását, feltáródását segítő mikro élőlényeket juttatunk a földbe. Ebben az esetben is figyeljünk a hőmérséklet adta hasznosulási értékekre.
  • Nem lehet a megnevezett területeken ideiglenes trágyakazlat létesíteni, s fenntartani sem. Ezen túlmenően ugyancsak nem lehet ideiglenes trágyakazal – s trágyázni sem -, ha a talaj fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított. Az említett időszakokban a legnagyobb az esélye a tápanyag ki és elmosódásának, amely a gazdálkodó számára is veszteség, s a környezet számára is terhelő lehet. A trágyázás esetében figyeljünk arra, hogy a 12%-nál meredekebb lejtésű terület talajára kijuttatott műtrágyát, valamint a bármely területre kijuttatott istállótrágyát a kijuttatást követő 4 órán belül, egyenletesen a talajba kell dolgozni. Továbbá 17%-nál meredekebb lejtésű területre trágya nem juttatható ki. Könnyen oldódó nitrogéntrágya esetén ősszel a vetésnek 15 napon belül be kell következnie a kimosódási veszteségek csökkentése érdekében.
  • Nitrátérzékeny területen a téli legeltetés sem megengedett a trágyázási tilalmi időszakban kivéve, ha a legeltetett állatok által elhullajtott trágya mennyisége nem haladja meg a 120 kg/ha/év értéket. Ennek kiszámításához az 59/2008. (IV.29) FVM rendelet (Nitrátrendelet) 1. számú melléklete nyújt iránymutatást.

A legeltetés kapcsán érdemes megjegyezni, hogy amennyiben ez a terület egyben Natura2000 terület is, úgy a téli legeltetéshez október 31.-április 23. között a területi természetvédelmi hatóságnak, helyi jelentőségű védett természeti területnek minősülő Natura 2000 gyepterület esetében a települési önkormányzat jegyzőjének az engedélye szükséges.

A leírt szabályok a Feltételesség Jogszabályban Foglalt Követelményeinek (JFGK) is a része, tehát, ha a gazdálkodó ellenőrzést kap Feltételességben, s ott meg nem felelés kerül megállapításra, úgy az valamennyi érintett támogatási összegére kihatással lehet.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy amennyiben egy gazdálkodó ez évre már lezárta tevékenységét, úgy mielőbb keresse meg falugazdászát, szaktanácsadóját annak érdekében, hogy az AKG/ÖKO/Natura2000/AÖP adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítse.

Ne várjanak januárig, hiszen a feladat most a korábbiaknál szélesebb körű és időigényesebb.

 

NAK / Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám