Mezőgazdasági termelés

Úgy tűnik, hogy az idén István napja után beigazolódott a népi megfigyelés.

Az országban mindenhol esett valamennyi eső és hűvösebbre is váltott az időjárásunk. Bertalan napját, augusztus 24-et pedig sok helyen már az ősz kezdetének tekintették. A károsítók gyorsan reagáltak a változásokra.

Az eső után négyzetméterenként 4-5 spanyol csupaszcsigát is találtam az egyik pesti kertben. A nedves környezetben felébredtek, itt máris jelentős a kártételük. Még sok zöldséget, dísznövényt megrághatnak. A hobbikertészeknek maradtak a csalogatómódszerek, a sörcsapda, a dinnyehéj és az árkolás, a hajnali begyűjtés és az indiai futókacsa, melyet bérelni is lehet. Köszönöm Túróci Ágnesnek a faj meghatározását, ezt a színváltozatot még nem láttam. Ő Tárnokon már inkább a szárazságot jobban tűrő malaccsigával találkozott az idén. Tavasszal egy videó is készült a malacról.

Kép: Spanyol csupaszcsiga (fotó: Zsigó György)


A gyümölcsmolyok számában a mérések alapján nem látok jelentős csökkenést. Az almát és a körtét még károsíthatja az almamoly, a szüretig még néhol fel kell venni a permetezőgépet. Korábbi szüretre készülhetünk, ezért az élelmezés-egészségügyi várakozási időkre (é.v.i.) most kiemelten figyelni kell. Az almatermésűeknél a mankocebek betiltása után moníliára a réztartalmú gombaölők és pl. a ciprodinil (21 nap) és a metiram (7 nap) hatóanyagúak is engedélyezettek. Egyes fajtáknál a varasodásra is figyelni kell.

Kép: Varasodás és monília almán (fotó: Zsigó György)

A diófákat továbbra is különös figyelem övezi. A saját tapasztalatom és a kertészek visszajelzései is azt mutatják, hogy a korábbi évekhez képest most kevesebb a károsított termés a fákon. „Még ne bízzuk el magunkat!” - javasolta Böröczky Károly diótermesztéssel is foglalkozó növényorvos kollégám. Nem egységes az ország a légy rajzásában, két helyszínen csökkent a számuk, Siklóson pedig idáig sem ragadt sok légy az előrejelző lapra. Tehát csak a saját fájukra, a fa tetejére kifüggesztett ragacsos sárgalap fogása alapján dönthetnek a permetezések indításáról. Növényvédelmi aktualitások és Növényvédelmi aktualitások – július 25. részletesen ismertettem a technológiát. Még mindig érdemes kalciumtartalmú lombtrágyákkal kombinálni a permetlevet, a jobb tárolhatóság miatt.

Mintha a két poloskafajból is kevesebb lenne az idén. Ahol mégis megjelentek és jelentős kárt okoznak, ott az adott növényre engedélyezett rovarölő szerrel védekezhetnek. A folyamatosan szüretelt paradicsom esetében a termés színeződéséig a piretroid hatóanyag csoportba tartozók mellett a „bio” azadirachtin is felhasználható, valamennyien 3 nap é.v.i.-vel rendelkeznek. Elképzelhető, hogy a szárító hatású narancsolaj tartalmú készítmények is csökkentenék a számukat. Az é.v.i-jük „nk”, azaz „nincs korlátozás”. Sokan az esti slagozással, vagy a kézi gyűjtögetéssel, rovarhálóval védekeznek ellenük.

A hirtelen lezúduló eső repesztette a szőlőbogyókat. A szelek már eddig is karcolták, a szomjazó hangyák, darazsak, katicák kirágták a szemeket. Az érésük is előrébb jár, már vékonyabb a bogyók héja.

Az OMSZ 10 napos előrejelzése Budapest, Győr, Miskolc, Szeged, Debrecen és Pécs környékére is folyamatos esőzést és magas hőmérsékletet jósol. Sérült bogyók, meleg és csapadék, eljött a szürkepenész (botritisz) ideje.

A gomba soktápnövényű, sőt az elhalt növényi részeken is megél. Tehát, gyakorlatilag mindig jelen van a környezetünkben, csak a számára alkalmas időjárást és növényfelületet várja. A szürkepenész berobbanását mindössze a megelőző 15-20 nap határozza meg. Éppen ezért az előrejelzése sem megoldott.

Most a fürtön jelentkezhet. A korai fertőzésnél zöld vagy savanyú rothadásnak hívjuk a betegséget.

Később, a bogyókon szürkésbarna foltok, majd a kiverődött egérszürke, bársonyos penészgyep jelzi a fertőzést. Ekkor már csak a beteg fürtrészek eltávolítása segíthet (késsel, bogyózó ollóval).

Kép: Szürkepenész szőlőn (fotó: Zsigó György)

Úgy tűnik, hogy most a gomba terjedésének kedvező napok jönnek! Csak megelőzéssel védekezhetünk ellene! III. kategóriás hataónyagok pl. a ciprodinil (14 nap), az azoxistrobin (7 nap), a fludioxonil (bor:21, csemege:35 nap), a fenhexamid (csemege:7 illetve bor:14 nap), a boszkalid (28 nap), a fenpirizamid (bor 21, csemege 14 nap). Idei újdonság az izofetamid (21 nap). Kis kiszerelésben is kapható, a piraklostrobint tartalmazó gombaölő, mely egyben lisztharmatra és peronoszpórára is engedélyezett (35 nap). Örvendetesen megnőtt a III. kategóriás „bioszerek” száma is, mindegyik é.v.i-je „nk”. Tehát az előírások betartásával, akár a szüret előtti napokban is permetezhetünk velük. Parazita gombákat, illetve egy baktériumot tartalmazó „bioszereket” is vásárolhatunk, de már a narancsolajból is gyártottak szürkepenész ellen növényvédőszert. (A réztartalmú szerek közvetlenül nem hatásosak, még a 3%-os bordóilében is kicsírázik a gomba.

Zsigó György, NMNK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám