Mezőgazdasági termelés

Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló ”Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport a Copa-Cogeca partnerségében indított kampányának keretében újabb kommunikációs anyagokat tett közzé. Frédéric Leroy-al, a Vrije Kutatóegyetem professzorával készített interjúikban arra keresték a választ, hogy honnan ered a húsellenes narratíva.

Hosszú évek óta étrendünk középpontjában – a kiegyensúlyozott táplálkozás fenntartására irányuló nemzetközi étkezési ajánlásokkal összhangban – a hús és a bőséges zöldség- és gyümölcsfogyasztás, valamint a napi 3-5 alkalommal, kis adagokban történő étkezés elve áll. Manapság azonban egyre erősödik a húselőállítás és a húsfogyasztás ellenes narratíva, amelyben különböző indokokat sorakoztatnak fel, hogy miért is ne együnk többé húst.

Az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló ”Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoport – melynek célja, hogy újra kiegyensúlyozott vitát teremtsen az állattenyésztési ágazat körül és tudományosan megalapozott tényeken alapulóan tájékoztassa a közvéleményt és a döntéshozókat – szerette volna megérteni, hogy honnan ered ez a narratíva és mit is jelent az, ezért interjút készített Frédéric Leroy-al a brüsszeli Vrije Kutatóegyetem professzorával.

A három részből álló videóinterjúban a nemzetközileg elismert szakértővel az alábbi kérdések kerültek megvitatásra:

 

1) Honnan ered a húsellenes narratíva?

2) A hús és a változó társadalmi paradigma: szükség van-e a tudományos információk kibővítésére?

3) Mi is a ”Tudósok Dublini Nyilatkozata az állattenyésztés társadalmi szerepéről” szóló dokumentum és mire szolgál az?

 

A videóanyagok angol nyelven érhetőek el, azonban azokhoz magyar nyelvű felirat a ”Beállítások/Feliratok/Automatikus fordítás/Magyar” menü pontban beállítható (A ”Beállítások” ikon a jobb alsó ikonsorban a harmadik, fogaskerék ikon).

 

Javasoljuk, hogy olvassák el a témához kapcsolódó, korábban megjelent cikkeinket is, melyek az alábbi linkeken érhetőek el:

Nemzetközi csúcstalálkozó a hús társadalmi szerepéről – Dublini Nyilatkozat

Alaptalanok a vörös hús fogyasztással kapcsolatos aggodalmak

Az állattenyésztés nem kegyetlen és a hús nem gyilkosság!

Együttműködés az európai állattenyésztés kiegyensúlyozottabb megítéléséért

A hús és az állattenyésztés szerepe – Mit mond a tudomány?

 

Források:

European Livestock Voice – Where does the anti-meat narrative come from?

European Livestock Voice – Meat and the changing societal paradigm: do we need to widen the scientific input?

European Livestock Voice – What is The Dublin Declaration of Scientists on the Societal Role of Livestock, and what is it for?

 

NAK / Borovka Zsuzsa

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám