Mezőgazdasági termelés

A fenntartható és versenyképes európai állattenyésztési ágazat megteremtésén dolgozó Animal Task Force elnevezésű szervezet az EU Metán Stratégiájára, az üvegházhatású gázok kibocsátására, valamint az állattenyésztési ágazatból származó mezőgazdasági metánkibocsátásra vonatkozó legfrissebb kutatási eredményekre alapozva 2023. júliusában szakpolitikai tájékoztatót adott ki. Tekintettel arra, hogy a jelentés számos fontos, a mezőgazdaság – és ezen belül is kiemelten az állattenyésztés – metán-kibocsátásához kapcsolódó kérdést érint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elkészítette a szakpolitikai tájékoztató magyar nyelvű fordítását.

A fenntartható és versenyképes európai állattenyésztési ágazatnak a tudásátadáson és az innováción keresztül történő megteremtését célul kitűző európai partnerségi szervezet, az Animal Task Force (ATF) a tavalyi évben, az Európai Állattudományi Szövetséggel (EAAP) közösen a nemzetközi szakmai szervezeteket, kutatóintézetek, gazdálkodók, ipari szereplők, civil szervezetek és politikai döntéshozók bevonásával konferencia sorozatot szervezett, melynek keretében számbavételre kerültek az állattenyésztéshez köthető ÜHG-kibocsátásokra vonatkozó legfrissebb kutatási eredmények, valamint a kibocsátás-csökkentési lehetőségek.

Az ATF által 2023. júliusában kiadott szakpolitikai tájékoztató – mely az említett szakmai szimpóziumokon elhangzottakra, valamint az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) értékelő jelentéseire és az EU Metán Stratégiájára támaszkodik – számos olyan kérdést érint, amiről a mezőgazdaság kibocsátása, ezen belül is kiemelten az állattenyésztéshez köthető emisszió kapcsán ritkán beszélnek.

A ”Mezőgazdasági metán jelentőségének értékelése és megoldások keresése” című kiadvány többek között az alábbi kérdésekre tér ki:

  • A metán, mint üvegházhatású gáz főbb jellemzői és jelentősége
  • Miért került a tudósok és a politikai döntéshozók érdeklődési körébe a metánkibocsátás?
  • Melyek a legfőbb különbségek a természetes és az antropogén, valamint a biogén és a fosszilis metánforrások között?
  • Miért fontos, hogy tudományos kutatások keretében vizsgálják a különböző üvegházhatású-gázok éghajlatra gyakorolt hatásait és hogy a kapott eredmények alapján különbséget tegyünk az egyes gázok között?
  • Milyen nemzetközi megállapodások kapcsolódnak a metánhoz és milyen uniós szakpolitikai célkitűzéseket fogalmaztak meg az üvegházhatású-gázok kötődő kibocsátások vonatkozásában?
  • Miért nem szükséges az enterális metánkibocsátást nullára csökkenteni a Párizsi Megállapodás célkitűzéseinek eléréséhez?
  • Melyik ágazatból származó metánkibocsátást kellene leginkább csökkenteni?
  • Mi az oka, hogy jelenleg nem léteznek olyan technológiák, amelyekkel az enterális kibocsátást nullára lehetne csökkenteni?

Az ATF által kiadott ”Mezőgazdasági metán jelentőségének értékelése és megoldások keresése” című kiadvány angol nyelven itt érhető el. A szakpolitikai tájékoztató Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által elkészített magyar nyelvű fordítását pedig itt érhetik el.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ATF által közzétett szakpolitikai tájékoztató NAK által készített magyar nyelvű fordítása nem a szerző kérésére készült el, a jelentésben található esetleges hibákért vagy hiányosságokért az ATF nem vállal felelősséget.

Javasoljuk, hogy olvassák el a kiadványhoz kapcsolódó, további gondolatébresztő információkat tartalmazó korábbi cikkünket is, melyet itt érhetnek el.

Forrás: Animal Task Force – Agricultural methane - Assessing its significance and seeking solutions

    

NAK / Borovka Zsuzsa

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám