Mezőgazdasági termelés

Az új baromfi állatjóléti támogatások megjelenésével szükségessé vált az állatok és a keltetésre szánt tojások szállítása során kötelezően használandó BIR szállítólevél adattartalmának bővítése. A jelenleg használatban lévő szállítólevél tömbök továbbra is felhasználhatóak, de gyártásuk már megszűnt. A jövőben kizárólag a módosított adattartalmú, megjelenésükben is megújult tömbök rendelhetőek. A nyomtatványon szereplő új rovatok kitöltése nem kötelező, azonban az adatok hibátlan megadása az állatjóléti támogatás igénylése esetén a támogatás elnyerésének feltétele.

Az adattartalom-módosítás a „2740 Baromfi szállítólevél”, a „2743 Baromfi szállítólevél pótlap”, valamint a „2741 Külföldről beérkezett állatok/tojások bejelentő és módosító lapja” elnevezésű nyomtatványokat érinti. Az új bizonylatokon a szállítmány jelenlegi alapadatainak (faj, élőállat vagy tojás, felhasználási cél) köre az alábbi mezőkkel egészül ki: 

  • a szállított állatok kora: az állattartónak a tenyészetből kiszállított állatok korát kell megadnia, naptári napban számolva,
  • a szállított állatok ivara: a kiszállított állatok kapcsán nyílik lehetőség nőivar vagy hímivar, esetleg vegyes ivar rögzítésére,
  • házityúk hasznosítási iránya: a „tojótyúk” vagy „brojler” lehetőségek közül választhatnak a tartók. 

Természetesen ezen utóbbi mezőt csak abban az esetben szükséges kitölteni, ha a házityúk fajhoz tartozó állatok szállítása történik. 

A szállítmány alapadatain túl, a „2740 Baromfi szállítólevél” és „2743 Baromfi szállítólevél pótlap” nyomtatvány kiegészül egy új, „Indított állomány beérkezési adatai” elnevezésű blokkal. E szekcióban az állattartók azon szállítás adatait adhatják meg, amellyel az állatok a tenyészetükbe érkeztek. A blokk a hazai tenyészetből érkező állatok esetén a beszállítást kísérő „2740 BIR szállítólevél” sorszámának, míg a külföldről érkezett állatok esetén a TRACES rendszerben generált azonosító számnak (INTRA/KÁBO szám) a feltüntetésére ad lehetőséget. A szállítólevél sorszám és a TRACES azonosító szám rögzítése mellett a blokk lehetővé teszi, hogy a tartók rögzítsék, hogy a hivatkozott bizonylattal kísért egyedekből aktuálisan hány állat hagyja el a tenyészetet. 

Jóllehet, a szállítólevelek adattartalmának bővülése növeli az állattartók adminisztratív terheit, ugyanakkor ezen új adatok megadásával válik lehetővé az állatjóléti támogatások igényjogosultságának igazolása, ami valamennyi résztvevő közös érdeke.

Kiemelten fontos, hogy a támogatások elnyeréséhez nem csak azoknak az állattartóknak szükséges az új nyomtatványok hiánytalan kitöltése, akik igénybe szeretnék venni az újrainduló állatjóléti támogatást, hanem az olyan indító tenyészetek (jellemzően keltetőállomások) számára is, amelyek a támogatásban résztvevő partnereik számára élőállatot szállítanak. 

Mindkét nyomtatvány továbbra is nyomdai úton előállított négypéldányos, önátírós tömb formájában érhető el a baromfitartók számára. Ugyanakkor adattartalmuk mellett megjelenésükben is megújulnak: a jövőben sárga színű borítót kapnak. A szállítólevél tömbök változatlanul ingyen megrendelhetőek a hivataltól a „2964 Nyomtatvány igény bejelentő lap” segítségével akár postai, akár elektronikus úton. (Nébih BIR Cím: 1537 Budapest, Pf. 397.; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

A 2741-es bizonylat a Nébih ENAR aloldalán (https://portal.nebih.gov.hu/enar) letölthető, kinyomtatható, valamint szabadon másolható. A nyomtatványok kapcsán részletes útmutatók érhetőek el a Nébih ENAR honlapon. 

A bizonylatok kitöltésével kapcsolatban az érintettek segítséget kérhetnek a Nébih ENAR Ügyfélszolgálattól: a 06-1-336-9050 telefonszámon vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

Forrás: NÉBIH

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám