Élelmiszeripar

Az Agrármarketing Centrum a meghirdetett „A belföldön megvalósuló, elsősorban tudástranszfer célú rendezvények (Kódszám: AMC-P-17-4)”, illetve a „A belföldön megvalósuló rendezvények: fesztiválok, illetve vásárok keretében hazai termelők, illetve termékeinek promócióját szolgáló tevékenységek (Kódszám: AMC-P-17-5)” megnevezésű pályázati felhívások benyújtási határidejét 2017. október 6-án 12:00 óráig meghosszabbítja.

 

 

A döntés értelmében a legkésőbb 2017. október 6-án postára adott pályázatok bocsájthatók tovább formai vizsgálatra. 2017. szeptember 4-től 2 kategóriában, 90 millió forintos keretösszegből, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a magyar élelmiszerpiacot és gasztronómiát népszerűsítő, a hazai termékek piaci megjelenését erősítő, az agrárágazatunkat, avagy annak valamely szegmensét bemutató, fejlesztő gazdasági társaságok, köztestületek, szövetségek, egyesületek, alapítványok és szakmai szervezetek, terméktanácsok.

Rendezvényeik, konferenciáik megrendezéséhez, a megjelenésüket hirdető reklám és média felületek megvásárlásához, technikai költségeikhez épp úgy kaphatnak pályázati támogatást, mint kommunikációs anyagaik elkészítéséhez, az eseményekhez kötődő arculati, grafikai elemek megtervezéséhez, avagy a rendezvényeken feladatot ellátó előadók, tolmácsok díjazásához.

Kizárólag a hazánkban, 2017. október 1. és 2017. december 31 között megvalósuló és az agráriumhoz kötődő rendezvények kapcsán nyújthatóak be pályázatok, de a lebonyolítás teljes költségigényének akár 50 százaléka is elnyerhető a pályázatot meghirdető Agrármarketing Centrumtól.

A pályázatok benyújtásának módosított határideje egységesen: 2017. október 6. 12:00 óra. A pályázatok kizárólag postai úton az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére, a 1253 Budapest, Pf. 66. címre, avagy futárszolgálattal az AMC kézbesítési címére, a 1013 Budapest Pauler u. 6. (III. em.) nyújthatóak be. Az elszámolások 2018. január 31-ei határideje után (az elszámolás jóváhagyását követő 30 napon belül) fizetik ki a nyerteseknek a számukra megítélt támogatási összeget.

A pályázati felhívások az AMC honlapján, a http://www.amc.hu/palyazatok/ felületen érhetők el.

A pályázattal kapcsolatosan a +36 (30) 198-2775-ös telefonszámon és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailen kérhető további tájékoztatás.


(forrás: AMC)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám