Erdőgazdálkodás

2024. július 31-én a Közös Agrárpolitika honlapján társadalmi egyeztetés céljából közzétették a KAP-RD60-2-24 Egyedi tudásátadási szolgáltatások támogatása című támogatási felhívás tervezett szövegét. A társadalmasítási egyeztetés keretében 2024. augusztus 9-ig várják az észrevételeket.

Az erdészeti egyedi tájékoztatási szolgáltatást végző szolgáltatók minden támogatási ciklus elején érdeklődéssel várják az aktuális szaktanácsadási támogatási felhívás megjelenését.

Az erdészeti ágazat sajátos helyzetben van a szaktanácsadás tekintetében. Az erdőtörvény előírja, hogy – egyszerűen megfogalmazva – ha egy erdőgazdálkodó nem szakember, akkor az erdőgazdálkodás szakmaiságának biztosítása érdekében szakembert kell alkalmaznia. A nagyobb erdőgazdálkodók az alkalmazást jellemzően munkaviszony keretében oldják meg, a kisebbek erre szakosodott szolgáltatókat, úgynevezett szakirányító vállalkozásokat bíznak meg a felmerülő feladatok ellátásával.

Az erdészeti szakirányítás összetett tevékenység, az erdőgazdálkodási tevékenységek végrehajtásának szakmai irányítása mellett értelemszerűen a részét képezi az erdőgazdálkodók egyedi tájékoztatása is az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó szakmai kérdésekben.

Az erdészeti szakirányító vállalkozásokat és magukat az erdészeti szakirányítókat az agrárszaktanácsadók esetében alkalmazott rendszerhez nagyon hasonló módon az erdészeti hatóság tartja nyilván. Ők végzik, illetve koordinálják továbbá az erdészeti szakirányítók továbbképzését, valamint a szakszerűtlen vagy jogszerűtlenül végzett tevékenység esetén a szakirányítók szankcionálását is. 2010-ig az erdészeti szakirányítási, valamint integrációs tevékenység támogatására is egy külön rendszer működött.

Az erdészeti szakirányító vállalkozások, illetve szakirányítók a párhuzamos szaktanácsadási rendszerbe az előbbiek miatt csak akkor léptek/lépnek be, ha erre nyomós okuk volt/van. Ilyen ok lehet, ha a megszűnt, de nagyon hiányzó erdészeti szakirányítási támogatás helyett egy, a szolgáltatási tevékenység jellegéhez illeszkedő, gördülékenyen igénybe vehető egyedi szaktanácsadási támogatási program indul.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy bár az ördög a részletekben búvik, de a most társadalmi egyeztetésre bocsátott támogatási felhívás ilyen program meghirdetését sejteti!

A részleteket szakértők bevonásával még mi is tanulmányozzuk, és a közeli napokban személyes konzultációt szeretnénk szervezni az érintettek körében annak érdekében, hogy közösen eldöntsük, valóban alkalmas-e a program az egyéni erdészeti szaktanácsadás szélesebb körű támogatására vagy sem, illetve mivel lehetne elősegíteni, hogy azzá váljon.

Az idő sürget bennünket, hiszen a pályázati felhívás szerint a két évre szóló támogatási programban való részvételre szóló támogatási kérelmeket a már nyilvántartott szaktanácsadó szervezeteknek és egyéni szaktanácsadóknak 2024. októberében be kell nyújtaniuk.

A személyes konzultáció helyszínéről és időpontjáról ennek a cikknek a kiegészítésével fogunk tájékoztatást adni, mihelyt az információk rendelkezésre állnak.

Addig is javasoljuk minden érintettnek a pályázati felhívás tanulmányozását.

NAK Erdészet / Szalai Károly

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám