Környezetgazdálkodás

A gazdálkodási naplóban szereplő adatok alapján kell az előző évi, azaz a 2019-es naptári évre vonatkozóan adatot szolgáltatni 2020. január 1.-2020. március 31. között. Az adatszolgáltatás benyújtásával kapcsolatosan a falugazdászok és a szaktanácsadók is segítséget nyújtanak.


A nitrátérzékeny területeken mezőgazdasági tevékenységet folytatóknak, valamint az ország egész területén a területi érzékenységtől függetlenül minden állattartónak, aki a magánszemély háztartási igényeit meghaladó mértékben állatot tart a naptári évre vonatkozóan (január 1.-december 31.) adatszolgáltatást megalapozó folyamatos nyilvántartást kell vezetnie a 9/2015. (III.13) FM rendelet mellékletében szereplő gazdálkodási naplóban, vagy annak adattartalmával megegyező egyéb nyilvántartásban. A napló és kitöltési útmutatója elérhető a www.szechenyi2020.hu weboldalon. Továbbá a kamara is segíti a gazdálkodókat egy online gazdálkodási naplóval.

Javasoljuk a gazdálkodási napló vezetését, mivel ez a dokumentum más támogatási jogcímek, intézkedések (pl. Natura 2000 gyep, termeléshez kötött támogatás, VP AKG/ÖKO támogatás) esetén ezen nyomtatvány vezetése kötelező,  illetve egyéb jogszabályi kötelezettség esetén is alkalmazható (pl. permetezési napló). Ezáltal tehát mentesül párhuzamos nyilvántartás vezetése alól. A gazdálkodási naplóban szereplő adatok alapján kell az előző évi, azaz a 2019 naptári évre vonatkozóan adatot szolgáltatni a fenti tevékenységet végzőknek 2020. január 1.-2020. március 31. között.

Az adatszolgáltatást csak elektronikus úton lehet teljesíteni. A nyomtatvány elektronikus kitöltésének megkezdéséhez telepíteni szükséges a legfrissebb Java és ÁNYK általános nyomtatványkitöltő keretprogramot, melyek a NÉBIH honlapjáról is letölthetők, ugyanúgy, mint a nitrát-adatszolgáltatás benyújtásához szükséges aktuális nyomtatvány.

Fontos, hogy az érintettek az aktuális nyomtatványt töltsék ki és küldjék be az ügyfélkapun, mert ennek hiányában dokumentuma nem érkezik meg a NÉBIH-hez. A beküldést követően három üzenetet érkezik az ügyfélkapus tárhelyre, melyből kettőt az ügyfélkapu küld a harmadik dokumentum feladója a NÉBIH. Amennyiben a NÉBIH által küldött visszaigazolást nem kapja meg 24 órán belül, kérjük, jelezze ezt az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre. Az első és a harmadik igazolást szükséges megőrizni (javasoljuk áttöltésüket az ügyfélkapus tartós tárhelyre). Nagyobb gazdaságok esetében lehetőség van xml állomány feltöltésére. Ezt is kizárólag az ÁNYK keretprogramban tudják megtenni.

Az adatszolgáltatás minden fent említett gazdálkodónak teljesítenie kell még abban az esetben is, ha a trágyázásra vonatkozó sorok nulla értékkel szerepelnek, azaz a „0” adatszolgáltatást is szükséges.
Az adatszolgáltatás benyújtásával kapcsolatosan falugazdászok és a szaktanácsadók is segítséget nyújtanak. Felhívjuk a figyelmet, hogy a megfelelő adatokkal kitöltött gazdálkodási napló hiányában a falugazdászok sem tudnak kellő segítséget nyújtani.

Az adatlap benyújtásához szükséges az ügyfél MVH ügyfélnyilvántartási száma, adóazonosító jele, vagy adószáma, KSH azonosítója, és amennyiben állattartó teleppel rendelkezik a gazdálkodó, úgy a KÜJ (környezetvédelmi ügyfél jel) és a KTJ (környezetvédelmi területi jel) azonosítók.  Amennyiben az ügyfél átad vagy átvesz szervestrágyát úgy tudni kell az átadó, vagy átvevő ügyfél MVH ügyfélnyilvántartási számát is. (A magánszemély háztartási igényét meghaladó állatlétszám: a vegyes állattartás esetében összesen 5 számosállat/ingatlan, baromfi esetében 3 számosállat/ingatlan mértéket egyidejűleg meghaladja.) A területek nitrátérzékenységéről a www.mepar.hu oldalon a terület blokkjának tulajdonságai alapján lehet tájékozódni. 

Adatszolgáltatás hiányában a talajvédelmi hatóság nitrát-adatszolgáltatási bírságot szabhat ki, melynek mértéke a mulasztás, illetve az előírások megszegésének mértékétől függően 10 000-100 000 forint közötti összeg.


NAK/Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám