Környezetgazdálkodás

Jelenleg most szinte mindenki az aszályról beszél, különösen az alföldi régióban. Az aszály* nagy hőséggel párosuló hosszan tartó csapadékhiány. Magyarország területének körülbelül 90%-a aszállyal veszélyeztetett írja az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Aszálymentesnek csupán az ország nyugati, délnyugati része tekinthető. A legsúlyosabb aszályok természeti adottságainknak és földrajzi elhelyezkedésünknek megfelelően az Alföldön, főleg annak középső részén alakulnak ki.

Az aszály alapvető oka az, hogy huzamos időn keresztül nem hullik elegendő csapadék. A szárazságot a globális légáramlás sajátosságai vagy emberi beavatkozások is okozhatják. A gátak és az öntözőrendszerek megzavarhatják a folyók és tavak vizeinek természetes körforgását, és előfordulhat, hogy nem jut elég pára a levegőbe ahhoz, hogy kialakuljanak az esőfelhők. A szárazságot erősítő további tényezők: a magas hőmérséklet, az alacsony páratartalom és az erős szél.

A levegő hőmérsékletén múlik, hogy mennyi párát tud megtartani, és hol van az a pont, amikor túltelítődik, és megkezdődik a felhőképződés, majd elered az eső. A kutatók szerint egy 20 Celsius-fokos légtömeg köbméterenként 17,3 gramm vizet képes megtartani, 30 fokon viszont már 30,4 grammot.

Tapasztalható, hogy a hőmérséklet nemcsak a felszínen, hanem magasabb légrétegekben, a felhők képződési szintjén is jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben, és minél magasabb a hőmérséklet, annál több párát „zár” magába, annál nehezebben csapódik ki a vízgőz. Magyarán a meleg levegő több nedvességet tart meg, még több kellene ahhoz, hogy kialakuljon az eső. Több nedvesség viszont nincs. E szerint a léghőmérséklet csökkentése is sokat segíthet a problémán társadalmi szinten csökkentve az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét. Tehát ezért nemcsak a mezőgazdasági tevékenység során kell tennünk, de a mezőgazdaságban is tehetünk, fásításokkal, erdősítésekkel, vízvisszatartással. A belvizeket sok esetben a talajba szivárogtathatjuk mélylazítással, hiszen lehetséges, hogy a belvíz oka adott területen a tömör záróréteg jelenléte. Ezzel vizet gyűjthetünk be a későbbiek vonatkozásában.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy hazánkban 10 évből átlagosan 4 évben káros vízhiánnyal kell számolni. 1976-1985 között például 3, míg 1986-1995 között 7 aszályos esztendő fordult elő. Az utóbbi tíz évben ilyen rendkívüli év volt 1990, 199 2, 1993, 1994, 2000, 2001. Meg kell említeni a 2002-es dunai árvízzel egy időben fellépő, az Alföldet és a Rába térségét érintő rendkívül vízhiányos időszakot is olvashatjuk a Katasztrófavédelem honlapján. Ezek a számok kis azt támasztják alá, hogy fel kell készülni a vízhiányos időszakokban bekövetkező károk - aszálykárok - kivédésére, megelőzésére.

Rámutatnak arra, hogy a káros vízhiányok kivédése érdekében egyaránt biztosítani kell a térségek közötti vízátvezetési lehetőséget, valamint az ésszerű vízvisszatartást pl. vízátvezető csatornák, tározók, vízlépcsők, vízvisszatartó és vízkormányzó műtárgyak építésével és üzemeltetésével. Az ily módon vízfolyásokban, csatornákban, tározókban biztosított vízkészletekből a vízkivétel helyétől különböző módszerekkel lehet eljuttatni az öntöző vizet a növényzethez.

Továbbá a melioráció (magyarul: talajjavítás) az aszálykárok kivédésének egyik leghatékonyabb eszköze, mely támogatásokkal is ösztönözhető segíthető lenne. Ez egy komplex tevékenység, amellyel a talajok termőképességének megóvása, illetve javítása biztosítható. Alapjaiban egyrészt agronómiai és agrotechnikai, másrészt műszaki tevékenységet tartalmaz. A talajok termékenységének kulcsa a talajok vízgazdálkodásában rejlik. Ehhez megfelelő agrotechnikával – mélylazítással, szervesanyagbevitellel - kell biztosítani a talaj vízbefogadó képességét. Ezzel az egyszerű agrotechnikai elemmel a területre hullott csapadék helyben tartása, a növényzet számára optimális időben való felhasználása biztosítható. Alkalmazásával egyrészt csökken a belvízveszély, mert a felesleges víz nem áll meg a talaj felszínén, hanem beszivárog, másrészt aszályos időben csökkenti a vízhiány, okozta károkat. A melioráció vonatkozásában a műszaki létesítmények, beavatkozások körében ismerni kell a vízháztartás-szabályozás eszközeit. Ezek alkalmasak a káros vizek elvezetésére, a felesleges vizek visszatartására és a megfelelő időben történő felhasználás biztosítására. Kiépítésük szerint lehetnek felszíni létesítmények (csatornák, árkok, vízkormányzó műtárgyak) és felszín alattiak (talajcsőhálózatok). Az öntözés is a leghatékonyabban a komplex melioráció részeként valósítható meg.

A szakemberek szerint a jövőben semmi nem utal arra, hogy jelentős változás következne be jelen gyakorlatok szerint. A szakemberek szerint a megoldást a vízgazdálkodás, az öntözőcsatornák rendben tartása, az áthaladó csapadékvíz megtartása és ezek segítségével az öntözés minél nagyobb területre történő kiterjesztése jelentheti. Hiszen valószínűsíthető, hogy nem ez az utolsó aszályos év hazánkban. Természetesen a mezőgazdaság oldaláról megfelelőbb mikroklíma kialakításával is segíthetünk, mint fentiekben is említettük a légköri hőmérséklet, a szél erejének csökkentésében fásításokkal, erdőtelepítésekkel, köztes termesztésekkel is.

**Korábban is voltak medencénkben aszályok pl. legnagyobb aszály 1863-ban volt, amikor is az Alföld legnagyobb részében nemcsak, hogy termés nem volt, hanem sok gazdasági állat, melyeket a Felvidékre, Erdélybe vagy a Dunántúlra nem tudtak az éhhalál elől elhajtani, elpusztult, sőt az emberek között is éhínség uralkodott. Sok évig tartott, míg az aszály által okozott veszteség ismét pótolhatóvá vált.

NAK/Sztahura Erzsébet