Környezetgazdálkodás

A cikksorozatunk első részében áttekintettük, hogy kinek és miért érdemes a programban részt vennie, majd azt követően 2. cikkünkben a talajtakaró nővények szerepéről, az ahhoz kapcsolódó választható előírásról írtunk. Most a talajon túl a biodiverzitás, a természetes élőhelyek, beporzó rovarok védelme érdekében vállalható előírásokat tekintjük át, melyek a gazdálkodó számára is gazdasági haszonnal járhatnak. Melyek is ezek a választható elvárások?

Szántó hasznosítási mód esetén választható AÖP előírások 2-3.

Az első sorban olvasható táblaméret korlátozásra vonatkozó előírás a biológiai sokféleség és a talajvédelem szempontjából is fontos.  Van olyan gazdaság, ahol ez nem okoz problémát, hiszen alapból, adottságaik miatt ekként gazdálkodnak. Ott, ahol nagyobb egységekben érzik gazdaságosabbnak a művelést, átgondolandó a vállalás realizálása. Mindemellett tekintsük át hasznosságát.

A biodiverzitás fenntartása szempontjából a nagy táblaméretek nem kedvezőek, hiszen hiányoznak a hasznos élőlények, rovarok, madarak számára a szegélyélőhelyek, mezsgyék, búvóhelyek, s az ökológiai folyósóként szolgáló sávok, fás szegélyek, mely a hasznos ragadozómadaraknak is figyelőhelyül szolgálhatnak amellett, hogy a mikroklímára is kedvezően hatnak ez utóbbiak. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a nagy kiterjedésben, monokultúrásan termesztett növények az időjárás és az egyes kártevők, kórokozók káros hatásainak is kitettebbek.

A fentieken túl a lejtős területeken kialakított változatos kultúrával hasznosított kisebb táblaméretek csökkenthetik az erózió kockázatát – melynek a gazdálkodó számára is káros hatásairól már írtunk korábban.

Fotó: Harmath Beáta

A második sorban szereplő előírás a méheket nevesíti, de gyakorlatban a beporzó rovarok védelmére fókuszál. Összetett okok – klímaváltozás, légszennyezettség, növényvédőszerek stb. – miatt sajnos jelentős állománycsökkenés tapasztalható. A beporzó rovarok végzik el a virágos növények döntő hányadának megtermékenyítését. A megfelelő beporzás hiánya gazdasági kárt okozhat a gazdáknak Egyes becslések szerint a világon megtermelt élelmiszerek 70 százaléka függ a beporzástól.  „A gyömölcstermés, a szója és jó pár alapvető élelmiszer sorsa is a hatlábú munkások „kezében” van.” (Csemete Egyesület)

Az Agrárminisztérium kapcsolódó cikkét itt olvashatja.

Folytatjuk!

NAK/ Sztahura, Vadkerti, Gyenes

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám