Környezetgazdálkodás

Elérkeztünk a szántóterületeinken választható AÖP gyakorlatok áttekintésének utolsó pontjához, melyet következő cikkünkben a gyepterületekre vonatkozó vállalások megismerkedésével folytatunk.

Összefoglalásként átismételjük, hogy az AÖP a gazdálkodó önkéntes vállalásán alapul, a gazdálkodó dönti el, hogy behozza-e a gazdasága egész területét a támogatásba vagy sem. Amennyiben úgy döntünk, hogy kérjük a támogatást, akkor a gazdaságban lévő összes szántóra, gyepre és ültetvényre választanunk kell külön-külön 2-2 pont értékű előírást. Tehát, azt nem lehet, hogy csak a szántókkal AÖP-zünk, a többi területtel nem. Fontos azonban, hogy az AÖP előírások önkéntes választását követően azok betartása már kötelezővé válik a gazdálkodó számára. Természetesen a gazdaságon belüli területméretek, jelleg – Natura 2000 gyep - miatt vannak kivételek. Mivel eddig csak a szántóról írtunk sorozatunkban, így most a szántóra vonatkozó mentességet ismertetjük.

  • Ha az üzem szántóterületének nagysága nem éri el az 5 ha-t, úgy nem kell előírást vállalni. Azonban akkor ezen területekre nem is jár a kifizetés csak akkor, ha ezekre a küszöbérték alatti területekre is választ előírást a gazdálkodó.

Szántóra vonatkozó gyakorlatok áttekintése során ismertettük:

  • a takarónövények,
  • a kisebb táblaméretek szerepét, majd kitértünk
  • a beporzók védelmének indokoltságára, írtunk
  • a gazdaság teljes szántóterületére vonatkozó 10 %-ának nem termő, nem termelő egységként történő hasznosítási módjairól, és
  • a terménydiverzifikációs lehetőségekről,
  • a talaj ill. a növények kondícióját javító technológiai elemekről, valamint
  • a karbamid használatához kapcsolódó választható gyakorlatokkal ismerkedtünk meg.

Most utolsó választható elemként a talaj forgatása nélküli technológiák alkalmazásának gyakorlati hasznát mutatjuk meg. Ezen technológia talajra, a talaj tápanyag- és vízmegtartó képességének javítására irányuló hatásait tízperces Szántson, vagy váltsoncímű kisfilmünk által szemléltetjük.

Szántó hasznosítási mód esetén választható AÖP előírások 7.

Pontosítás alatt van még jelenleg a művelőeszközök, művelési módok sora.

Az AÖP-vel kapcsolatos korábbi cikkeinket ide kattintva érheti el.

Folytatjuk a gyeppel!

NAK/ Sztahura Erzsébet, Vadkert Viktor, Gyenes Adrienn

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

 

Őstermelői adatok lekérdezése