Koronavírus

A FAO Data Lab által fejlesztett nyílt forráskódú program naponta gyűjti, és elemzi a koronavírus-járvány élelmiszerre és mezőgazdaságra gyakorolt hatásáról, az élelmiszerárakról, az értékláncról, az élelmezésbiztonságról, és a meghozott intézkedésekről szóló adatokat.


A rendszer fő célja, hogy megfelelő információval, és tényekkel lássa el a döntéshozókat annak érdekében, hogy a válság hatásai mérsékelhetőek legyenek. A platformot a lehető leghamarabb a felhasználók rendelkezésére akarták bocsájtani, ezért még a rajta szereplő információk és a gyűjtött adatok bővítés előtt álnak. Az adatbázis releváns és naprakész információkkal kíván szolgálni a koronavírus élelmiszerbiztonságra és ellátási láncra gyakorolt hatásáról.

Mit kínál a platform?
-    COVID-19 hatáselemző rendszert: Véleményelemzést végez 270-nél is több médium koronavírussal kapcsolatos tweetjeinek követésével. Ennek fő célja, hogy megfigyelje, egyes országoknál hogyan változnak gazdasági és élelmiszerügyi témák. Az elemzés arra fókuszál, hogy mely szavak vagy szókapcsolatok előfordulása növekedett meg az idő előrehaladtával, ezáltal kiemelve a legfontosabb kérdéseket világ- vagy országszinten.
-    Élelmiszerár-figyelő: Az eszköz naponta figyeli az élelmiszerárakat és tendenciáikat világszerte. Az élelmiszer ára a legérzékenyebb mutatók egyike, amivel képes figyelmeztetést küldeni az élelmiszerek valódi hozzáférhetőségéről, vagy annak romlásáról. A napiárak-oldalon 14 élelmiszeráru globális átlagos áremelkedése látható február 14. óta a mai napig. Minden árut összekapcsolnak az egyes országok napi áraival, az árváltozás nagysága szerint rangsorolva.
-    Twitter szisztematikus átvizsgálása: Több, mint 270 médium twitter oldalának naponta kétszer való átvizsgálása, új témák, trendek, kapcsolódó kifejezések keresése céljából. Az adatbázis tartalmazza az összes (#COVID-19) tweetet januártól. (Az oldal e funkciójának használatához regisztrációra van szükség)
-    Hírkeresés: A COVID-19 élelmiszer-értékláncokra gyakorolt hatásainak hírei a világ minden tájáról, az elemzők és az érdekelt felek számára releváns hírek kiemelésével. A híreket nyelv, ország, árucikk, téma, forrás és dátum szerint szűrheti. (Az oldal e funkciójának használatához regisztrációra van szükség)
-    Módszertani megjegyzések az alkalmazott megközelítésről, módszerekről és forrásokról.

Az oldal ide kattintva elérhető.


Tóth Dénes/NAK

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám