Közös Agrárpolitika

Az idei évben is számos beruházási pályázat jelenik meg, azonban nem szabad megfeledkezni a már elnyert és megvalósított projektek záró fenntartási jelentéséről sem.

Főszabály szerint minden VP-s beruházási támogatási esetén a pályázatból beszerzett eszközöket, létesítményt, valamint a projekt közvetlen céljaihoz kapcsolódó szolgáltatásokat (pl. precíziós szolgáltatások) rendeltetés szerint kell használni a fenntartási időszakban. A projekt tárgya csak az IH előzetes jóváhagyásával idegeníthető el vagy adható bérbe. Ügyeljünk arra, hogy jótállás alapján történik csere, amortizáció, lopás, működésképtelenné, használhatatlanná válás, akkor azt a Kincstár által rendszeresített formanyomtatványon be kell jelenteni, majd önerőből lecserélni.

Előfordulhat olyan eset, hogy a fenntartási kötelezettség a fennálló veszélyhelyzet miatt nem teljesül, ekkor az eseményről a fenntartási időszakot érintő változás bejelentést kell tenni. Természetesen részletesen be kell mutatni, hogy a veszélyhelyzet mennyiben érintette az adott projektre vonatkozóan előírt, vállalt kötelezettség teljesítését, milyen ok-okozati összefüggésben hiúsította/hiúsítja meg valamely kötelezettségvállalás teljesítését. A változás bejelentésben dátum szerint fel kell tüntetni a kötelezettség teljesítéséből kieső időt, továbbá azt is, hogy a kedvezményezett mikortól tud újra megfelelni a kötelezettségvállalásának.

Ha a kedvezményezettnek továbbfoglalkoztatási (foglalkoztatotti létszám fenntartási) kötelezettsége áll fenn, akkor a projekt befejezését követően a záró projekt fenntartási jelentésben a kötelezettség teljesítéséről be kell számolnia az IH felé.

Az adatszolgáltatás keretében megadott létszám adatokat megfelelően alá kell támasztani, ezért csatolni szükséges a számítás alapját képező alapnyilvántartásokat (foglalkoztatotti létszámra vonatkozó nyilvántartás, jelenléti ívek, munkaszerződések, munkaköri leírások), kapcsolódó bevallásokat és más igazoló dokumentumokat (mérlegbeszámoló, SZJA bevallás, társasági adóbevallás, ’08M bevallások, munkaügy-statisztikai adatszolgáltatás/jelentés).

A záró projekt fenntartási jelentést a fenntartási időszakot követően kell beadni, elektronikus úton az alátámasztó dokumentumok csatolásával. A jelentés elfogadásáról a kedvezményezett ügyfélkapun keresztül kap tájékoztatást.

Az adatszolgáltatás benyújtására vonatkozó részletekről a 45/2024 (VII.19.) -es számú Kincstári közleményben lehet olvasni.

Németh Bálint /NAK/

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám