Mezőgazdasági termelés

Az elmúlt hetekben az európai báránypiacok továbbra is erősek maradtak, ugyan az egyes tagállamokban eltérően alakultak az árak, azonban összességében, árak tekintetében növekedést rögzítettek. Az árnövekedés eredményeként az EU-s bárányárak ismét a COVID-19 világjárvány előtti márciusi magas szintre emelkedtek, majd a 29. héten felülmúlták azt, ezzel elérve a 2020-as évi legmagasabb bárányár értéket.

 

Az EU piacán alapvetően kínálati hiány van, miután az új-zélandi behozatal ebben az évben eddig erőteljesen csökkent. 2020 májusában Új-Zéland mintegy 4 061 tonnát exportált az EU-27-be, ami körülbelül egyharmaddal alacsonyabb az előző két év hasonló időszakában rögzített mennyiségekhez viszonyítva.

Fentieken túl jelentősen mérséklődött az Egyesült Királyságnak az EU-27-be irányuló exportja is. Az Európai Bizottság által közölt hivatalos adatok szerint az EU-27 + Egyesült Királyság juhhústermelés 2020 első négy hónapjában 3,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és a Bizottság által készített előrejelzés alapján elmondható, hogy az idei évben összességében 1,5%-os juhhústermelés csökkenés várható. Mindezek ellenére az Európai Bizottság az EU juhhús-önellátási szintjét az idei évre vonatkozóan 95%-ra becsülte, mely sok éves viszonylatban a legmagasabb értéknek tekinthető.

Elmondható továbbá, hogy a hónap végén kezdődő Eid-al-Adha muzulmán fesztivál egész Európában fokozza a bárányhús iránti keresletet, bár a fesztivál piacélénkítő hatása augusztus közeledtével egyértelműen mérséklődni fog, majd az áldozati ünnep lezárulásával – 2020. augusztus 3-val − megszűnik. Néhány országban a juhhús iránti keresletet fokozza továbbá az is, hogy németországi sertésfeldolgozó üzemekben és másutt is tömeges COVID-19 fertőzéseket regisztráltak.

28. heti EU-s bárányár alakulás
A nehéz bárány átlagára az EU-ban a 2020. július 12-ével záruló, 28. héten 583,74 Euró/100 kg-ra emelkedett. Ez az érték 0,7%-kal magasabb, mint az előző héten volt és csak alig marad el a március közepén jelentett, a korlátozások előtti csúcsértékektől. Az árak azonban augusztustól várhatóan nem csak az áldozati ünnep lezárulásának köszönhetően kezdenek majd csökkenni, hanem azért is, mert az úgynevezett „újszezonos bárány” nagyobb mennyiségben kerül majd piacra.

A 27. heti árakhoz viszonyítva Olaszországban (+2,2%), Írországban (+1,9%) és Spanyolországban (+0,8%) emelkedtek az árak, ellentételezve a Lengyelországban (-3,9%) és Németországban (-3,5%) tapasztalt árcsökkenést.

29. heti EU-s bárányár alakulás
A nehéz bárány átlagára az EU-ban a 2020. július 19-ével záruló, 29. héten 0,4%-kal, 588,32 Euró/100 kg-ra emelkedett, mely érték a 2020-ban rögzített eddigi legmagasabb érték, és amely csaknem 17%-kal magasabb, mint az előző év azonos időszakában rögzített ár.

A 29. hetén az árak a legfőbb juhtermelő országokban viszonylag stabilak voltak. De Hollandiában − ahol a sertéshús iránti kereslet erőteljesen mérséklődött − a bárány ára 4,6 %-kal, 611,05 Euró/100 kg-ra emelkedett.

 

Forrás: Agribusiness – Approaching Eid festival lends support to European lamb prices by Chris Horseman, Agribusiness – European lamb prices move to new 2020 high by Chris Horseman

 

Borovka Zsuzsa/NAK

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám