Mezőgazdasági termelés

A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának közleménye alapján benyújtható a Magyar Államkincstár által üzemeltetett elektronikus ügyintézési felületen a VP3-14.1.1-16. "A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás" pályázati felhívás újabb egy évvel történő meghosszabbítására irányuló kérelem.

A lehetőség minden érintett pályázó számára fennáll, akár 2016-ban, akár 2017-ben kezdődött számára az öt éves támogatási program. A 2016. május 1. naptól kezdődő időszakban szerzett jogosultságokat már 2021-ben meg kellett hosszabbítani, így hat évre módosult a kötelezettségvállalás időtartama. A jelenlegi hosszabbítási kérelem beadását követően a 2016-tól kezdődő kötelezettségvállalások 7 évre, a 2017-től kezdődőek pedig 6 évre módosulnak, így egységesen 2023. április 30. napjáig tartanak. A kérelem benyújtása hasonlóan az előző évihez a lehető legegyszerűbb módon történik, a támogatási kérelem (nem a Támogatói Okirat!!) iratazonosítóját kell rögzíteni, és egy általános, valamint egy speciális nyilatkozatot tenni, amelyeknél legördülő menüből kell kiválasztani az igen szót.

A MÁK honlapján a szokásos módon az E-ügyintézés, alkalmazás megnyitása menübe belépve a bejelentkezés fülön ügyfélkapus azonosítást követően lehet indítani a kérelem benyújtását.

A kezdő felület második fülén, az „Elektronikus kérelemkezelésen” belül a legördülő lehetőségek közül a 9. sorban ki kell választani a „Vidékfejlesztési Program (2014-2020) Támogatási kérelem” lehetőséget. Ezt követően a további megnyíló listából a 6. sorban található „Állatjóléti intézkedések” megnevezésre lépve az újabb felugró ablakban láthatóvá válik a harmadik sorban a „Tejágazat állatjólét TK1 – Hosszabbítási kérelem 2022”, a negyedik sorban pedig a „Tejágazat állatjólét TK2 – Hosszabbítási kérelem 2022” megnevezésű fül.

A „Tejágazat állatjólét TK1 - Hosszabbítás iránti kérelem 2022” indításával a 2016. évben, a „Tejágazat állatjólét TK2 – Hosszabbítási kérelem 2022” indításával pedig a 2017. évben elnyert támogatások ügyintézését lehet megkezdeni. A figyelemfelhívások és tájékoztatások után továbbhaladva a felületen a korábban leírtak szerint nyilatkozni, és a támogatási kérelem iratazonosító számát rögzíteni szükséges az arra szolgáló rovatban. Ezt követően az ellenőrzést lefuttatva beadható a hibátlan kérelem.

A felület 2022.02.22. nap éjfélig áll rendelkezésre. A határidő elmulasztása jogvesztő hatályú.

 

A módosítás teljes szövege itt érhető el.

 

NAK/Németh Csaba

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám