A szőlőt jellemzően több évtizedre szokás ültetni, mert igen hosszú életű növény, gyorsan fiatalítható és nagyon jó megújulóképességgel is rendelkezik. Egy dolgon azonban azt gondolhatnánk, hogy nem tudunk változtatni, miután adott helyhez kötött állókultúra: hogy kivágása nélkül más fajtára lecseréljük.
Azt, hogy miért szükséges egy szőlőfajtát lecserélni, annak több oka is lehet. Egyrészt a kertészeti növények, így a szőlőnövény esetében is érvényesülnek piaci elvárások, divatirányzatok, trendek, melyeket akarva – akaratlanul is követnünk kell, különben a leszüretelt szőlő termésének értékesítésében és feldolgozásában is komoly problémákkal szembesülhetünk. A jó hír az, hogy a későbbi problémákat elkerülhetjük, azonban ehhez egy másik kertészeti ágazatot kell „segítségül” hívnunk: a faiskolai termesztés speciális területét, és a helybenoltás gyakorlatát kell alkalmaznunk.
Büszkék lehetünk rá, hogy a mezőgazdaságban, a kertészeti növénytermesztésben, azon belül is a faiskolai termesztésben alkalmaztak először az emberiség történetében szervátültetést. Ez a gyakorlatban az oltást jelenti, melyet megfelelő kompatibilitású, különböző növényi szervek, egymásba ültetésével – oltásával érik el. Így a szőlő esetében is, az ültetvényben vagy házikertben meglévő fajtát átolthatjuk, pontosabban helybenolthatjuk bármilyen egyéb szőlőfajtával.
A helybenoltást alkalmazhatjuk egyrészt kedvezőbben értékesíthető termést adó fajták, vagy vegyes fajtájú ültetvényekben a bekeveredett idegen fajtájú tőkék átoltására. Másrészt kedvezőtlen biotípusú (pl. rúgós, madárkás, rendellenes virágú) tőkék, az adott ökológiai viszonyok között rosszul teljesítő fajták átoltására, pótlásra ültetett alanytőkék beoltására, vagy az oltványtőkék egyéb okok végett lepusztult nemesrész alatt kihajtott alany beoltására. De megismert és megkedvelt régebbi vagy újabb fajta, ültetvényben vagy kertben történő leoltására is. A helybenoltás a fent említett lehetőségeken kívül, a teljesség igénye nélkül, még számos növényélettani sajátossággal is bír. A jellemzően idős tőkék árnyékában a hagyományos gyökeres oltványvesszők eltelepítve nem képesek kellően fejlődni, ami gyakran a pusztulásukat is okozza, viszont a mellette lévő ugyanolyan korú és gyökérzetű tőkét felhasználva és ráoltva a nemes fajtát, semmilyen hátrány nem jelentkezik.
A helybenoltásra többféle oltásmódszert használhatunk, azonban többségéhez az oltást megelőzően több technológiai folyamat elvégzése is szükséges.
A cikkben jelen időponthoz igazodva a fiatal hajtásba oltást (azaz zöldoltást) mutatjuk be, mely július elejéig készíthető. Ennek is egy viszonylag egyszerűbb módozatát ismertetjük, mely komolyabb előkészületeket kevésbé igényel és kisebb kézügyesség estén is jó eredést biztosít. Ilyen a szőlő zöldoltása héj alá oltással, mely fásodottabb hajtásba is végezhető. A kiválasztott hajtásról egy tőkébe 2 -3 hajtásba is olthatunk, a hónaljhajtásokat (a levelek tövében lévő rügyekből nőtt hajtások) tőből távolítsuk el, (de a leveleket meghagyjuk), hogy növekvő rész a majd beoltott oltóhajtáson kívül ne legyen a beoltandó hajtásba. A kívánt oltási magasságba a szárcsomó (rügy) felett, mely rügyet eltávolítjuk éles késsel, kb. 4 cm-es csonkot metszünk a rüggyel ellentétes oldal felé 30 fokos lejtéssel. A szárcsomó felett a csonkon az eltávolított rügy helye felett, vele azonos oldalon, a farészig hatoló hosszanti vágást készítünk oltókéssel, majd a kést jobbra – balra mozgatva a héjat felpattintjuk. Ezt követően a korábban megszedett nemes oltóhajtást, mely az alanyhajtással legfeljebb azonos vagy vékonyabb vastagságú, az oltócsapon a rügy alatt és a rüggyel ellentétes oldalon a hajtás vastagságánál 3-4 szer hosszabb ferde metszlapot készítünk egyetlen vágással. Az oltócsap rügye felett 2-4 cm csonk maradjon. A megvágott oltócsapot a felvágott alany héja alá toljuk, annyira, hogy a csonk vége és a metszlapnak az oltócsap rügyéhez közelebb eső vége találkozzon. Így jól összeforr az alanyhajtás az oltóhajtással. Az oltócsap héj alá tolása után az oltást műanyag oltószalaggal szorosan légmentesen bekötjük az oltás aljáról indulva, úgy, hogy az alany ferde metszlapjának a végét is fedje az oltószalag. Az oltást paraffin emulzióval lekenjük a párolgás csökkentése végett, és szőlőlevéllel takarjuk az oltást a kihajtásig a tűző nap ellen. Végezetül a beoltott hajtást támaszhoz kötjük. Az oltás megeredése után is rendszeresen távolítsuk el a vegetáció végéig az alanyból előtörő hónaljhajtásokat.
NAK/ Komma László
Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön