Mezőgazdasági termelés

Az Asoex (Chilei Exportőrök Szövetsége) csemegeszőlő bizottsága közzétette a 2022-23-as csemegeszőlő-export szezonra vonatkozó második becslését. A csemegeszőlő bizottság előrejelzése szerint a teljes exportvolumen 68,6 millió karton (8,2 kg) lesz, ami 7,7 %-os csökkenésnek felel meg a 2021-22-es évhez képest, valamint 2,8 százalékkal marad el a korábbi előrejelzéstől. Iván Marambio, az Asoex elnöke elmondta, hogy a második becslés az új fajták exportjának növekedését mutatja az előző előrejelzéshez képest, a hagyományos fajták és a Red Globe mennyiségihez képest is. "Ez az ágazatban zajló fajtacsere jeleit mutatja, részben ez magyarázza a szállítmányok mennyiségének csökkenését" - mondta. "A fontos az, hogy a csemegeszőlő ágazatunk felkészült arra, hogy a tavalyinál jobb szezont zárjon, javítsa versenyképességét és olyan csemegeszőlőt kínáljon, amelyet a piac és a fogyasztók elvárnak a minőség, az íz, a biztonság és a változatosság tekintetében." - tette hozzá.

Az új fajták szállítása várhatóan eléri a 36,74 millió kartont, ezt követik a hagyományos fajták 20,37 millió kartonnal és a Red Globe 11,49 millió kartonnal. Ez utóbbi két fajta csökkenést tükröz az első előrejelzéshez képest, amely a Red Globe esetében több mint 850 000 karton, a hagyományos fajták esetében pedig több mint 1,8 millió karton. Hasonlóképpen, ami a színt illeti, a fehér fajták az első előrejelzéshez képest emelkedtek, összesen 24,01 millió kartonra, míg a piros és kék fajták az előző előrejelzéshez képest csökkentek, 26,63 millió, illetve 6,47 millió kartont elérve. A Thompson Seedless és a Sugraone a két kiemelkedő fajta a fehér szegmensben, míg a Crimson Seedless, a Flame Seedless és a Perlon a piros fajták között, az Autumn Royal és a Black Seedless pedig az új kék fajták között vezet. A piac szerint várható szállítmányokkal kapcsolatban a bizottság koordinátora, Ignacio Caballero így nyilatkozott: " Az előző szezonhoz képest az összes célpiacunkra irányuló szállítmányok csökkenését fogjuk tapasztalni. Az Egyesült Államokban enyhe, 1 %-os, Ázsiában 9 %-os, Európában pedig 27 %-os csökkenésre számítunk". Hozzátette, hogy továbbra is az USA lesz a chilei csemegeszőlő fő célországa, ahová mintegy 38,62 millió karton érkezik, ezt követi Ázsia 14,80 millió, majd Európa 9,12 millió kartonnal. A fennmaradó 6,07 millió karton más piacok között oszlik majd meg.

A következő előrejelzés november végén várható, a végleges előrejelzés pedig decemberben.

Forrás: fruitnet.com

NAK/ Csép Adrienn

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám