Mezőgazdasági termelés

Az időjárás ismét a varasodásnak kedvez! Ezen a héten az előrejelzések szerint a levegő hőmérséklete maximum 23-25 °C között várható, csapadékra szinte minden nap számíthatunk.

ALMA:

Az alma jelenleg kisdió méretű gyümölcs állapotában van.

Betegségek:      

Almafa varasodás:

Az almafa varasodás fertőzése az elmúlt héten felerősödött, minden egyes általunk vizsgált helyszínen komoly levélfelületi nedvességet regisztráltunk, ami azt jelenti, hogy a kórokozó spóráinak lehetősége nyílt csírázni és a növénybe bejutni. Ezen települések közül kiemelkedő Tuzsér és Csenger térsége, ahol gyakorlatilag folyamatos, több napig tartó időszakban voltak nedvesek a levelek. Ezt szemlélteti a csengeri állomásunk betegségmodellje, amely a defenso.hu oldalon folyamatosan frissül és bárki számára elérhető (1,2. grafikon). Sajnos ilyen körülmények közt nehéz a védekezéseket elvégezni, ebben az esetben mindenképp javasoljuk a magasabb dózis alkalmazását, a felszívódó készítmények kontakttal való együttes kijuttatását, valamint a permetezési fordulók sűrítését.

1. grafikon: Csenger, súlyos aszkospórás fertőzés mértéke (defenso.hu)

 

2. grafikon: Csenger, levélfelületi nedvesség időtartama (defenso.hu)

 

A meteorológiai előrejelzések szerint 2024.05.15. és 23. között folyamatosan számíthattunk csapadékra, szombat, vasárnap (2024.05.19-20.) volt, ahol egy kis szünet következett az esőben, így a hosszú hétvége valószínűleg sokunknak permetezéssel telt. Nagyon magas a fertőzési nyomás, figyeljünk oda a kertekre, a gyümölcs mérete is folyamatosan növekszik. Most nagyon érzékenyek az almások, amit már korábban is írtam, hogy ha szükséges akkor erőltessük a permetezéseket akkor is, ha a körülmények nem teljesen optimálisak. Ilyen időjárási körülmények közt a kevésbé hatékony kezelések is jobbak, mint az elmaradtak.

Javasolt hatóanyagok:

  • fluxapiroxad
  • difenokonazol
  • mefentriflukonazol
  • ditianon+kálium foszfonát

 

Az elmúlt hét fertőzésének a lehetőségeit az alábbi táblázatban foglaltuk össze:

Almafa varasodás fertőzés 2024

helyszín/dátum

aszkospórák megjelenése

varasodásfertőzési időpontok

környezeti tényezők

a fertőzés mértéke

Apagy

03.11.

2024.05.07-08.

 

21 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

2024.05.09

 

5 óra levélfelületi nedvesség

gyenge fertőzés

Csenger

03.11.

(becsült)

2024.05.07-09.

 

35 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

2024.05.11.

 

15 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

2024.05.13.

 

7 óra levélfelületi nedvesség

közepes fertőzés

2024.05.13.

 

11 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Nyíracsád

03.11.

(becsült)

2024.05.09.

11 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

2024.05.12.

8 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Nyírbátor

03.11.

(becsült)

2024.05.09-10

18 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Nyíregyháza

03.28.

(becsült)

2024.05.11-12

8 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Nyíregyháza - Rozsrétszőlő

03.28.

(becsült)

2024.05.11-12

7 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Tarpa

03.11.

2024.05.08-09

36 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Tuzsér

03.11.

(becsült)

2024.05.08-12

folyamatos 4 napon át tartó levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Ököritófülpös

 

2024.05.08-09.

 

35 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

 

 

Lisztharmat:

A lisztharmat tovább terjed, egyes ültetvényekben már komoly károkat, elsősorban kisebb és deformált leveleket lehet látni.

1. kép: lisztharmat fertőzés

 

Az intenzív hajtásnövekedési időszakban folyamatosan hozzák az újabb leveleket, amelyeken a lisztharmat újabb és újabb telepeket tud kialakítani. Fontos, hogy ezen telepek fejlődését megakadályozzuk és védekezzünk ellene: javasoljuk, hogy olyan készítményeket, illetve kombinációkat használjunk, amelyek hatásosak a varasodás és a lisztharmat elleni is.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a varasodás megállítására előszeretettel használt difenokonazol hatóanyag kombinációs partner nélkül nem elég a lisztharmatfertőzés ellen.

A lisztharmat ellen eredményesen használhatjuk a kén tartalmú készítményeket is.

Javasolt hatóanyagok:

  • fluxapiroxad
  • mefentriflukonazol
  • kén

 

zelhalás:

A tűzelhalás tünetei egyre markánsabban jelennek meg, az elkövetkező héten folyamatosan csapadékra számíthatunk, emellett meleg is lesz. A környezeti tényezők ezen kombinációja különösen kedvez a tűzelhalás fertőzésének, a baktériumok szaporodásának, terjedésének, a betegség tüneteinek a kialakulásához ezek az alapvető feltételek.

A tünetek ellen a leghatásos módszer a hajtások egészséges résznél történő eltávolítása, majd a sebek kezelése. Metszéskor figyeljünk oda, hogy a szerszámmal ne terjesszük tovább a betegséget, javasoljuk az ollók fertőtlenítését minden egyes fa után.

 

Kártevők:

Zöld almalevéltetű:

A levéltetvek már egyre nagyobb telepeket alakítanak ki, a hajtások növekedése erőteljes, ezeken a friss hajtásvégeken szeretnek telepeket kialakítani, a számunkra értékes új leveleket szívogatják, amitől azok deformáltak, zsugorodtak lesznek. Javasoljuk, hogy még a levelek összezsugorodása előtt időben védekezzünk, elsősorban felszívódó készítményekkel, a kontakt rovarölő szerek csak addig hatásosak, amíg a levelek felülete egészséges, a már összezsugorodott levelek védelmében élő kártevőre a kontakt szerek hatástalanok.

 

Vértetű:

A vértetű egyre erőteljesebben van jelen az ültetvényekben, már nem csak a gyökérnyaki részeken, hanem a lombfelületen is meg lehet találni őket. Hagyományos felszívódó szerekkel akkor tudunk ellenük eredményesen védekezni mikor még zöld növényi részeket károsítanak, a fás részeken károsítók ellen nehezebb védekezni.

 

Almamoly:

Az almamoly rajzása folyamatos, a dinamikájában nehéz megállapítani rajzáscsúcsot vagy esetleg a rajázás csökkenését. A különböző helyszíneken lévő csapdánk különböző mennyiségű imágót fognak, Tuzséron már 2 hete kiemelkedően magas egyedszámban rajzik az almamoly. Az általunk használt hőösszeg számítás elvet figyelembe véve a lárvák tömeges kelése még várat magára, amit a lenti táblázatban foglaltam össze. A becslések alapját az elkövetkező napok várható átlaghőmérséklete adta, az előrejelzések szerint a nappali maximum hőmérsékletek nem csökkennek, de éjjel lehűl a levegő ezért arra számítunk, hogy a lárvakelési időpontok későbbre tehetőek.

 

A granulovírust tartalmazó készítmény tulajdonosa nem sokkal, de a mi számításunktól kissé eltérő hőösszeg számítási elvet használ, az ő ajánlásuk szerinti lárvakelések kezdete már a tojásrakások csúcsán elkezdődik. A két számítási módszer néhány nap differenciát mutat a lárvakelés tekintetében, ami a pontos kezelés meghatározásnál fontos különbség is lehet. A granulovírus használatát már 88-90 °C hőösszeg felett javasolja. Ezt az értéket már minden településen elértük, ezért javasoljuk, hogy vegyük figyelembe a gyártói ajánlásokat, így a készítmény kijuttatásának az időpontja most van.

 

A klorantraniliprol első felhasználását már a tojásrakás kezdetén javasoltuk, aki még nem alkalmazta és tervezi, még ki lehet juttatni. Tekintettel arra, hogy a hőösszeg határok a vártnál lassabban alakultak, így az első kezelések mostani kijuttatása - ugyan nem optimális - de még nem is késő. A készítmény második felhasználása az első kezelést követő 14-21 napon belül javasolt.

 

Almamoly csapdázási adatok

település

2024.04.14.

2024.04.15.

2024.04.16.

2024.04.24.

2024.04.28.

2024.05.03.

2024.05.06.

2024.05.15.

Buj

0

8

1

3

7

10

-

4

Nyíregyháza

2

1

0

1

4

-

9

7

Ajak

0

9

0

2

1

15

-

 

Tuzsér

-

-

-

-

-

-

26

32

Nyíracsád

0

2

-

0

3

-

-

-

Kölcse

-

52

0

0

9

-

32

8

Apagy

0

0

-

-

15

-

5

5

Tarpa

 

 

 

 

 

3

11

7

 

 

Almamoly hőösszeg alapján történő előrejelzése

település

konzekvens imágó fogások időpontja

hőösszeg (2024.05.15.)

a populáció állapota 2024.05.15-én

tömeges lárvakelés hőösszegek alapján

Ajak

2024.04.15.

124,8

imágó, tojás

2024.05.19.

Buj

2024.04.15.

137,15

imágó, tojás

2024.05.17.

Nyíregyháza

2024.04.14.

148,5

imágó, tojás, fatal lárvák

2024.05.15.

Nyíracsád

2024.04.15.

114,15

imágó, tojás

2024.05.20.

Tuzsér

2024.04.15. (becsült)

99,4

imágó, tojás

2024.05.22.

Apagy

2024.04.15. (becsült)

132,6

imágó, tojás

2024.05.17.

Tarpa

2024.04.15. (becsült)

113,2

imágó, tojás

2024.05.20.

Nyírbátor

2024.04.15. (becsült)

111,5

imágó, tojás

2024.05.20.

Tiszakerecseny

2024.04.15. (becsült)

113,2

imágó, tojás

2024.05.20.

Ököritófülpös

2024.04.15. (becsült)

136,6

imágó, tojás

2024.05.17.

Csenger

2024.04.15.

139

imágó, tojás

2024.05.16.

Kótaj

2024.04.15. (becsült)

139,4

imágó, tojás

2024.05.16.

Nyírgyulaj

2024.04.15. (becsült)

92,36

imágó, tojás

2024.05.22.

 

Keleti gyümölcsmoly:

 

A keleti gyümölcsmoly rajzása folyamatos, a rajzásdinamika ezen károsító tekintetében is hektikus.

Ellenük az almamoly elleni kezeléseknél leírtak alapján lehet védekezni, azzal a kivétellel, hogy a granulovírus alapú készítmények a keleti gyümölcsmoly ellen hatástalanok.

 

Keleti gyümölcsmoly csapdázási adatok 2024.

település

2024.04.28.

2024.05.06.

2024.05.13.

Apagy

10

18

12

Tarpa

 

5

2

Nyíregyháza

 

 

0

 

Aknázómolyok:

 

Az almalevél aknázómoly már hetek óta rajzik, egyelőre nem látjuk, hogy a rajzás erősödne, a kritikus védekezéshez szükséges egyedszámot még nem lépte át. Tekintettel a hosszú rajzásra és a gyümölcsösökben eltérő nagyságban jelen levő populációkra, javasoljuk, hogy védekezzünk a károsítók ellen, különösen akkor, ha az önök által kihelyezett saját csapdák már 100 feletti egyedszámot fognak.

Ellenük védekezhetünk egy menetben az almamoly, illetve a levéltetvek ellen használt készítményekkel is.

 

Almalevél aknázómoly csapdázási adatok 2024.

település

2024.04.28.

2024.05.06.

2024.05.15.

Apagy

8

42

55

 

 

MEGGY, CSERESZNYE, SZILVA:

A meggy jelenleg gyümölcsnövekedés állapotában található.

 

Meggy antraknózis:

A meggy következő betegsége, ami ellen védekeznünk kell az antraknózis. A kezeléseket a kötődést követően, csapadékos időjárás esetén folyamatosan, megelőző jelleggel kontakt gombaölő szerrel javasoljuk elvégezni, hogy megakadályozzuk a gomba növénybe való bejutását.

Javasolt hatóanyag:

  • ditianon
  • mefentriflukonazol

 

Blumeriellás levélfoltosság:

A meggy és a cseresznye betegsége. A tünetek első jeleivel, a leveleken megjelenő barnás-lilás foltokkal még nem találkoztam, a tünetek általában a betakarítás környékén vagy utána szoktak megjelenni. A csapadékos időjárásnak megfelelően várható, hogy a betegség hamarosan megjelenik.  Az antraknózis elleni védekezés hatásos a blumeriella ellen is.

 

Kártevők:

Cseresznyelégy:

A korai cseresznyefajták érése elindult, a cseresznyelégy kártétele még nincs jelen, a korai fajtákon jellemzően a mi klímánkon még nem tud kárt okozni. A későbbi érésű fajták esetében már számíthatunk a jelenlétükre. Javasoljuk, hogy a védekezéseket a citromsárga színű fejlettségi állapotban időben végezzük el, ügyelve arra, hogy a lombkorona tetejébe is eljusson a permetszer, mert a kártevő a napos melegebb ágemeleteket kedveli.

 

Levéltetvek:

Az első levéltetű-kolóniák még csak most kezdenek kialakulni, a hűvös időjárás lelassította ezt a folyamatot, de már meleg van, így a hajtások folyamatosan növekednek egyre több élőhelyet és élelmet biztosítva a levéltetveknek. Javasoljuk a védekezéseket minél hamarabb elkezdeni, megakadályozva ezzel a későbbi erős fertőzés kialakulását. Levéltetvekkel első sorban szilva, cseresznye és barack kultúrában találkozhatunk. 

 

Keleti gyümölcsmoly:

A keleti gyümölcsmoly rajzása folyamatos, várhatóan hamarosan megjelennek az első lárvák is. A védekezéseket javasoljuk most elkezdeni.

 

Szilvamoly:

A szilvamoly rajzása május első hétében nagyon magas egyedszámot produkált, majd később csökkent. Valószínűleg túl vagyunk a rajzáscsúcson, javasoljuk a védekezések elkezdését, folytatását

 

Szilvamoly csapdázási adatok 2024.

település

2024.05.03.

2024.05.06.

2024.05.12.

2024.05.15.

Tarpa

2

31

7

7

 

 

 

ŐSZIBARACK

Az őszibarack termésnövekedés állapotában van.

 

Kártevők:

Barackmoly:

A barackmoly rajzása elindult. Lassan, de emelkedik a csapdában fogott egyedek száma, az ellenük való védekezés indokolt.

Barackmoly csapdázási adatok 2024.

település

2024.05.06.

2024.05.14.

Nyíregyháza

1

5

 

 

 

KÖRTE

A körte termésnövekedés állapotában található.

Betegségek:

Körtevarasodás:

A körtevarasodás jellemzően inkább nyári betegség, a csapadékos időjárás miatt várható, hogy a betegség korábban elindul. Javasoljuk, hogy az alma esetében leírt készítményekkel védekezzenek.

 

Kártevők:

Körtelevélbolha:

A körtelevélbolha kolóniái egyre markánsabbak, a meleg időjárás kedvez a felszaporodásuknak.

Ezen a héten, ha bejönnek a meteorológiai előrejelzések, akkor sok csapadékra számíthatunk, használjuk ki ezt a lehetőséget, és esőzések után védekezzünk. A nagyobb esők lemossák a körtelevélbolha által létrehozott mézharmatot, így a védtelenebb kártevőt könnyebben el tudjuk majd pusztítani.

 

BASF / Moravszki Gábor

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám