Mezőgazdasági termelés

2024. július 12-14. között került megrendezésre az Akhal-teke lovak szemléje az immáron 235 éve fennálló Bábolnai Ménesbirtokon, ahol erős magyar és nemzetközi mezőnyben mutatták be a tenyésztők és tulajdonosok legszebb lovaikat.

Az eseményre 59 lovat regisztráltak 11 országból, a fajtatiszta egyedek mellett félvérek is szerepeltek- mondta Nyéki József az Akhal Teke Lótenyésztők Magyarországi Egyesületének elnöke. Mozgásbírálatra 27 ló jelentkezett, melyeknek nem csak a felvezetése történt meg, hanem szabadonugróban és a díjlovagló négyszögben is bemutathatták tehetségüket, kecses és lendületes mozgásukat. A küllem- és mozgásbírálatot három orosz bíró végezte.

Nagy István miniszter úr köszöntő beszédében kiemelte ennek az ősi fajtának a jelentőségét a modernkori tenyésztésben és biztosította a lótartókat, hogy az őshonos fajták támogatásáról a Kormányzat továbbra is gondoskodni fog, ebben a formában az akhalokról is, hiszen ez a fajta Magyarországon 2020 óta veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtának számít.

Schütz Sarolta, az Egyesület tenyésztésvezetője elmondta, hogy 2017 után második alkalommal tért vissza a rendezvény Bábolnára. Tenyésztés szempontjából a nagyobb ménesek a volt Szovjetunió köztársaságaiban találhatóak vagy Oroszországban, illetve Amerikában, kisebb létszámú ménesek pedig a világ minden pontján. A fajta alacsony létszámú, nagyjából mindössze 3500 törzskönyvezett egyedből áll, 1886 tisztavérű tenyészkanca él a világon, ebből száz körül van a kancák száma Magyarországon. Itthon a tisztavérű tenyésztés Agostyánban, Bakonyszentkirályon, a Bükki Nemzeti Park határán, Jásszentlászlón, Kecelen, Lendvadedesen, Mahócán, Mikebudán, Ópusztaszeren és Szentgálon folyik- emlékeztek meg a fajta helyzetéről.

Az eredmények tekintetében elmondható, hogy szépen szerepeltek a magyar tulajdonosok lovai. Félvér lovak közt a 2020-as születésű fakó kanca: Arwen lett a győztes, éves csikók közt Délibáb-Shung fakó kanca diadalmaskodott. Két éves kancacsikók közt Csija-Shung fakó kanca bizonyult a legjobbnak, aki egyben a Junior Champion címet is elhozta. 3-4 éves kancák közt a 2021-es születésű fakó Aranyalma SI győzött, míg a méneknél a szintén fakó Bátor-Shung bizonyult a legjobbnak, aki immár egyben a Reserve Champion címmel is büszkélkedhet. A kancák közt a Reserve Champion címet a különleges cremello: Celestina Shung hozta el. 6-9 éves mének közt a szintén cremello Délceg SI kapta a legtöbb pontot, aki a Champion címet is elnyerte. A 10 éves és annál idősebb kancák versenyében a pej Opra lett a legjobb, aki egyben a Veteran Champion díjat is viselheti, méneknél a fekete Muldar nyert, és a Veteran Reserve Champion címet is haza vihette. A verseny Absolute Champion-ja Opra lett.

A versenyen részt vevő tenyésztőknek és tulajdonosoknak szívből gratulálunk!

NAK / Pető Krisztina

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám