Közös Agrárpolitika

A vis maiorhoz kapcsolódó cikkeinkben áttekintettük a MÁK 35/2024.(VI. 13.) számú közleménye alapján, hogy mikor, milyen feltételek fennállása esetén tekinthetünk egyes eseményeket vis maiornak.

A nem várt, és a támogatásaink odaítélése szempontjából elfogadható vis maior esetek közül már részletesebben kitértünk az alábbiakra:

  • Kedvezményezett hosszútávú munkaképtelensége,
  • Kisajátítás, kisajátítást pótló szerződések esetei,
  • Közcélú, közérdekű igénybevétel
  • Osztatlan közös tulajdon megszüntetése során bekövetkező területméret-csökkenés, illetve terület elhelyezkedésének megváltozása
  • Ingatlan átminősítés,
  • Építmények megsemmisülése miatti események.

Cikksorozatunk jelen részében az állatállományt érintő eseteket foglaljuk össze röviden. Ezek részben az ügyfél által igazolandó események, másrészt a gazdálkodói bejelentést követően a hivatalok közötti adatátadással valósulnak meg.

Állatállományt érintő, gazdálkodó által igazolandó vis maior események

Amennyiben az állatállományban olyan elháríthatatlan esemény következik be, amelyre vonatkozóan az állatorvosnak nincs bejelentési kötelezettsége (pl. nem betegségből, járványhelyzetből adódó elhullás, kényszervágás, leölés) a hatósági állatorvos, illetve a helyi önkormányzat jegyzője felé, akkor a gazdálkodónak csatolnia kell a szolgáltató állatorvos által olvasható módon kiállított, a vis maior eseményt alátámasztó igazolást, amely tartalmazza az érintett állatállomány vagy állategyed azonosító adatait, a vis maior esemény pontos leírását, bekövetkezésének dátumát. Az igazolásból derüljön ki, hogy a gazdálkodó minden általános kötelezettségének eleget tett az állatállománnyal kapcsolatban, így a bekövetkező esemény a gondosság ellenére következett be.

Az igazolás mellett beküldhető egyéb dokumentum is: pl. laboratóriumi vizsgálat eredménye, boncolási jegyzőkönyv.

Hivatalok közötti adatátadás által megvalósuló igazolás

Az alábbi esetekben a bejelentést követően a MÁK (NKÜ) és az illetékes, hatáskörrel rendelkező hatóság - élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi feladatkörében eljáró vármegyei kormányhivatal járási hivatala - állásfoglalása adja meg a vis maior esemény igazolhatóságát.

  • az állatállomány egy részét vagy teljes egészét sújtó járványos, fertőző megbetegedés vagy elrendelt járványügyi intézkedés esete;
  • a megfelelő gondosság ellenére az állatállomány egészének vagy egy részének elhullása, vagy kényszervágásának esete

Fontos! A jogszabályok a gazdálkodók számára bejelentési kötelezettséget írhatnak elő (pl. állatállományt érintő járványos, fertőző megbetegedések bejelentése az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságnak). A bejelentés elmulasztása a vis maior esemény bekövetkezésének – a végrehajtásban közreműködő szerv által történő – igazolását teszi lehetetlenné, amely igazolás hiánya a vis maior esemény elfogadását akadályozza meg.

Figyelmükbe ajánljuk a cikksorozat korábbi részeit is:

Mikor jelentsünk vis maiort? – 1. rész

Mikor jelentsünk vis maiort? – 2. rész

Mikor jelentsünk vis maiort? – 3. rész

Mikor jelentsünk vis maiort? – 4. rész

Mikor jelentsünk vis maiort? – 5. rész

Mikor jelentsünk vis maiort? – 6. rész

 

NAK / Sztahura Erzsébet

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám