A nyár vége felé járunk, a szőlő és az almatermésűek várnak a szüretre és a zöldségágyásokra is vigyáznunk kell még. A héten az időjárásunk is nagyot változik, kánikulai meleget és erős UV sugárzást jósolnak. Így talán csökkenő erővel támadnak majd a gombák, bár többségüknek a talajokból kipárolgó nedvesség is elegendő egy újabb fertőzés beindításához és a molyok sem alszanak.
Korábban fűszerbabéron, ma már a mediterrán származású fügén(!) fotóztam a napperzselés tünetét. Az árnyékolást, de a növényeket védő „napolajokat” is bevethetjük a sugárzásnak kitett növényeinknél pl. a szilícium dioxidot tartalmazót. Állítólag a káliszappan és a paraffinolaj hatóanyagúak is mérséklik a káros sugarak hatását. Az egészséges bőrszövettel rendelkező növények kevésbé károsodnak, ezért kerülni kell a túlzásba vitt öntözést és trágyázást. A felmelegedett növények levelén a slag hideg vize önmagában is perzselhet. Párás, borult napok után, vagy a sövények visszametszését, a fürtök kibontását követően érzékenyebbek a növények.
1. kép: napégés fügén
Szalay László a virágrügyek kialakulásáról és azok fagyok elleni védelméről: „A gyümölcsfákon a friss hajtásokon nyár közepén kezdenek el kialakulni a virágrügyek, amelyekből a következő évben lesz majd termés.” Tehát a most elvégzett lombtrágyázással tudjuk feltölteni a gyümölcsfák hajtásait és rügyeit olyan tápelemekkel, amik beindítják a rügyek termőrüggyé alakulását. A jó erőben lévő vesszők, rügyek a tavaszi fagyokat is jobban elviselik, ellenállóbbak lesznek. Erre külön is felhívom a házikertesek figyelmét, mert nincsenek olyan fagyvédelmi eszközeink, amiket az ültetvényekben használnak. Ezeken a fagyos éjszakákon beindíthatják pl. a légkeverő ventilátorokat, a mikroszórófejes öntözést vagy begyújthatják a füstgyertyákat stb. Érdemes bórt és cinket is tartalmazó komplex lombtrágyákkal permetezni az összes gyümölcsfánkat, az almánál és a körténél a kalciumról se feledkezzenek el.
Minden évben hangsúlyozom a szüret utáni lombvédelem jelentőségét. Az idén tobzódtak a kórokozó gombák. Lisztharmatos, varas, rozsdás és „lyukas” levelekkel érkeztek a gyümölcsfáink az augusztusba. Ezeknek a leveleknek még dolgozniuk kellene pl. a lombtrágyákkal kijutatott tápelemek felvétele miatt is. Tehát gombaölő szerekkel együtt végezzék el a levéltrágyázást. A csonthéjasoknál már nem kell a várakozási időket számolgatni nincs gyümölcs a fákon. A legtöbb levélbetegségre a réztartalmú gombaölőket használhatják.
A zöldséges ágyásokban a poloskák is szívogatnak. Az érésben lévő terményeknél bajban vagyunk a permetezéssel, az élelmezés-egészségügyi várakozási idők miatt. A paradicsomban az egyik lambda cihalotrin hatóanyagú készítménynek csak 3 nap az é.v.i.-je és a termés színeződéséig használható. Az adott növényre engedélyezett rovarölő szerek közül választhatnak a többi zöldségnél is. Nagy melegben és a hirtelen változó hőmérsékleten a paradicsom nem tudja felvenni a talajból a kalciumot. Hiánya csúcsrothadás formájában jelentkezik a bogyókon. Még pótolhatjuk kalciumos lombtrágyákkal. A fotó augusztus 8-án készült az ELTE Füvészkertjében, a paradicsom fajtasorukon. Csak ezen a fajtán ütköztek ki a tünetek. A fajták fogékonyságáról is szó lesz szeptember 1-én a Paradicsom Napon.
2. kép: paradicsom csúcsrothadása
Zsigó György, NMNK