Mezőgazdasági termelés

A Magyar Államkincstár felhívja a figyelmet a kárenyhítési eljárásban figyelembe vehető mezőgazdasági biztosítások megkötésének és megújításának fontosságára.

A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény (a továbbiakban: Mkk. tv.) 3. § (1) bekezdése alapján a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti események által okozott károk miatti kockázatokat az e törvényben foglaltak szerint meg kell osztani a mezőgazdasági termelő; a termény felvásárlására a betakarítást megelőzően szerződött felvásárló; a mezőgazdasági termelővel kötött mezőgazdasági biztosítás esetén – annak keretei között – a biztosító; a mezőgazdasági földterület bérbe-, illetőleg haszonbérbeadója, valamint az állam között.

Az Mkk. tv. 11. § (5) bekezdése szerint a mezőgazdasági termelő mindössze a neki járó kárenyhítő juttatás felére jogosult, amennyiben az egységes kérelem, valamint a kárenyhítő juttatás iránti kérelem adatai alapján számított üzemi szintű referencia hozamértékének legalább felére kiterjedően nem rendelkezik mezőgazdasági biztosítással.

A fenti rendelkezést a jogalkotó 2023. évben kiegészítésével egyértelműbbé tette azzal, hogy a kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál a káresemény előtt megkötött és díjrendezett biztosítások vehetők figyelembe a termelői öngondoskodás előmozdítása érdekében. 

A hozamcsökkenést kiváltó káresemény bekövetkezése előtt megkötött biztosítási szerződés alatt az adott kárenyhítési évben az első benyújtott kárbejelentésben megjelölt mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének dátuma előtt megkötött biztosítási szerződés értendő.

A biztosítás megkötésének dátumaként a határozott idejű szerződések esetében a szerződés megkötésének dátumát, a határozatlan idejű – folyamatos – szerződések esetében pedig az adott termelési évben a szerződés megújításának dátumát kell érteni (amely dátumok az ajánlat biztosítóhoz történő beérkezésének dátumai).

Azaz amennyiben a mezőgazdasági termelő folyamatos, határozatlan idejű mezőgazdasági biztosítási szerződéssel rendelkezik, azt is mindenképp meg kell újítania az első káresemény bekövetkezte előtt. Az adott kárenyhítési évben a folyamatos, határozatlan idejű szerződés, annak megújítása előtt nem fogadható el, mivel az nem tekinthető élő szerződésnek a kárenyhítési eljárásban.

Fontos, hogy még a tavaszi fagykárok esetleges bekövetkezése előtt érdemes megkötni vagy megújítani a mezőgazdasági biztosítási szerződéseket, ugyanis amennyiben a mezőgazdasági termelő a Magyar Államkincstárnál kárbejelentést tesz és a kárbejelentésében feltüntetett káresemény bekövetkezése után köti vagy újítja meg a mezőgazdasági biztosítási szerződését, akkor ezen szerződéseket a Kincstár és az agrárkár-megállapító szervek nem vehetik figyelembe a kárenyhítő juttatás iránti kérelmek bírálata során.

Továbbá fontos megjegyezni, hogy a mezőgazdasági biztosítási szerződések megkötését vagy megújítását nem célszerű a 2024. évi egységes kérelem benyújtásához kötni, hiszen történhet káresemény az egységes kérelem benyújtása előtt is az adott kárenyhítési évben, így már az egységes kérelem indulása előtt is szükségessé válhat a kárbejelentés megtétele a Kincstárnál.

Integrátori biztosítások esetében fontos kiemelni, hogy a biztosítási szerződés megkötésének vagy megújításának dátuma alatt nem az adott integrátori tag csatlakozási nyilatkozatának dátumát, hanem a mezőgazdasági termelőre, mint tagra vonatkozóan szintén a mezőgazdasági biztosítási szerződés megkötésének, vagy megújításának dátumát kell érteni (amely dátumok szintén az ajánlat biztosítóhoz történő beérkezésének dátumai).

Fentiekről szóló tájékoztatás az alábbi linken olvasható:

Kárenyhítési eljárásban figyelembe vehető mezőgazdasági biztosítások megkötése és megújítása - Magyar Államkincstár Kifizető Ügynöksége (gov.hu)

NAK / Mátyus Kornél

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám