Sajtóközlemények

Eredményhez vezethet a 120 ezer ember által aláírt petíció, folyamatban van a földadó eltörlését célzó törvényjavaslat készítése.

A NAK és a MAGOSZ által – a Márki-Zay Péter vezette Hódmezővásárhelyen kivetett földadó nyomán – a földadó eltörléséért indított petíciót több mint 120 ezren írták alá.
A két szervezet vezetői március közepén adták át jelképesen Nagy István agrárminiszternek az összegyűlt aláírásokat. A napokban ezzel kapcsolatban történt egyeztetés.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a jelentős számú aláírás egy komoly társadalmi igényt jelez, egyfajta nyomás a kormányon. Bízik abban, hogy a kormányzattal való eddigi jó együttműködés ebben a témában is folytatódni fog és a gazdák számára kedvező döntés születik. A magyar gazdák úgy gondolják, hogy rendkívül káros és felelőtlen döntés a földadó bevezetésének bármilyen formája.

Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy tűzben edzett a magyar kormány és a gazdák szövetsége. Az Agrárminisztérium, illetve a kormány a magyar gazdák mellett áll, elítélik és ellenzik a helyi földadók bevezetésének minden formáját. Mint fogalmazott: „Meghallottuk a kérést, és meg is tesszük a szükséges lépéseket. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját, és ennek jogszabályban is érvényt fogunk szerezni.”

Jakab István, a MAGOSZ elnöke szerint a gazdák számtalan módon vállalják a közterhek megfizetését, és ez egy újabb sarc, amit véglegesen visszautasít a gazdák nevében. „Soha többet földadót” – ezt kérik Magyarország kormányától. A törvényjavaslatot a gazdaszervezetek és a kormányzat szereplői közösen fogják kidolgozni és benyújtani az Országgyűlésnek.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója szerint fontos, hogy a magyar gazdák tudják, kitől mire számíthatnak a közéletben. A földadó következményei mindenkit érintenek, hiszen az élelmiszerek drágulását vonja magával. Egy baloldali kormányalakítás alkalmával az egész országban bevezetnék a földadót. A törvényjavaslat kidolgozása megfontolt, de gyors munkát igényel, ezért az a törekvés, hogy minél hamarabb benyújtásra és elfogadásra kerüljön.

MTI/NAK

Fotó: NAK/Lévai Zsolt

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám