Szakképzés

2025. február 24-27. között zajlott Párizsban a SIA Paris, a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállítása, amellyel párhuzamosan minden évben megrendezésre kerül a szarvasmarhabírálati nemzetközi szakmai verseny az agrárszakképzésben tanuló diákok számára. Az idei évben a Közép-magyarországi ASzC Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai és oktatója képviselték Magyarországot a versenyen.

A Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum csapata meghívást kapott Corinne Samouilla (FR) minisztériumi kapcsolattartótól, így utazhattak ki a tanulók és oktatóik a megmérettetésre. A szarvasmarhabírálati versenyen 28 országból 62 diák mérte össze tudását, közülük Hernáth Lili Amina 5. helyezést, Pécs Olivér pedig 16. helyezést ért el.

Szarvasmarha küllemi bírálat:

A versenyen a Limousine hús-, és Holstein-fríz tejelő hasznosítású fajta két-két példányát kellett megítélni küllem alapján. A bírálati bemutatón a francia vezető bíráló szakembertől a résztvevők ízelítőt kaptak a francia bírálati szempontok gyakorlati megvalósításáról. A verseny során fajtánként négy állatot mutattak be, a versenyzőknek pedig egy órájuk volt a küllemi bírálat elvégzésére.

Mivel a verseny a SIA Paris expo részeként került megszervezésre, természetesen magát a kiállítást is meglátogatták ezen a napon a tanulók, így megismerkedhettek a francia régiók gasztronómiájával és mezőgazdaságával. Az eredményhirdetést követően több ország képviselete gratulált a diákoknak, így a magyar csapatoknak lehetőségük volt ápolni és bővíteni nemzetközi szakmai kapcsolataikat is. Corinne Samouilla asszony (FR) felajánlotta segítségét a további együttműködés és szakmai gyakorlatok szervezésének támogatásában.

A csoport a versenyen kívül kulturális programokon is részt vett. A diákok felfedezték Párizs látnivalóit és megismerhették a méltán híres francia konyha sajátosságait. Az első estét egy különleges esemény, az Európai est zárta, ahol a résztvevő 31 ország mutatta be gasztronómiai termékeit, így a fiatalok és kísérőik betekintést kaphattak Európa ízeibe.

A magyar tanulók által elért eredmények:

Szarvasmarha küllemi bírálat (62 versenyző, 28 ország):

Hernáth Lili Amina, 5. helyezett

Pécs Olivér: 16. helyezett

Felkészítést vezető kolléga: Tavaszi Veronika

A szarvasmarha küllemi bírálatra való felkészítésében szerepet vállaltak az iskola kollégái és együttműködő partnerei:

  • Közép-magyarországi ASzC Fáy András Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, Dr Merkei Attila György és oktatója, Tavaszi Veronika
  • Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete: Sebők Tamás és Berkó József
  • Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesülete: Dr. Szücs Márton, Demény Márton
  • Tenyésztő Egyesületi Tagok - Szarvasmarha tenyésztő telepek országos szinten

A versenyzők és a kollégák kiutazását a centrum Erasmus+ akkreditációs pályázata tette lehetővé (2024-1-HU01-KA121-VET-000227045), a versenyen való részvételt a francia Mezőgazdasági Minisztérium támogatta.

 

KAPCSOLAT:

Tóth Judit Emma

nemzetközi koordinátor

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum

1062 Budapest, Andrássy út 63-65., Hungary

Facebook: kmaszc  I  Instagram: @kmaszc I www.kmaszc.hu

 

Forrás: Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum / Tóth Judit Emma

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám