Szakképzés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával 2023. szeptemberében két szántóverseny került megrendezésre középiskolások számára. A versenyeken főként mezőgazdasági gépész, mezőgazdasági gépésztechnikus és gazda szakmát tanuló fiatalok vettek részt. Többen saját gépcsoporttal (traktorral és ekével) neveztek a versenyre, a távolabbról érkezőknek a szervezők biztosítottak gépeket. A versenyszántást a Magyar Szántóverseny Egyesület (MSZE) szabályai szerint hajtották végre a fiatalok, melynek során egy 20 m széles parcellát javított ágyszántással kellett felszántani, a versenyszabályzatban meghatározott módon. A szántás minősítését, pontozását a MSZE pontozó bírói végezték.

A generációváltás a magyar mezőgazdaság egyik legégetőbb problémája, ezért a szántóversenyek esetében is prioritás, hogy elkötelezettebbé tegyék a fiatalokat a mezőgazdasági tevékenységek iránt. A gazdaságos és környezettudatos mezőgazdasági termelés nem képzelhető el minőségi szántás, megfelelő műszaki színvonalú gépek és jól képzett, kellő gyakorlattal rendelkező szakemberek (traktorvezetők) nélkül. A szántóverseny ezért sem öncélú tevékenység, hanem a szakma ünnepe. Nem véletlen, hogy azokban az országokban a legmagasabb a szántás színvonala, ahol évtizedek óta rendeznek szántóversenyeket.

Az Észak-alföldi középiskolások szántóversenyét 2023. szeptember 15.-én Baktalórántházán rendezte meg az Északi ASzC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. A versenyen hat középiskolából összesen 14 versenyző mérte össze tudását ágyeke kategóriában. A látogatók körében nagy népszerűségnek örvendett a kísérőrendezvényként szervezett ekevas hajító és bálagörgető verseny is.

A verseny dobogós helyezettjei:

  1. NAGY ATTILA - Északi ASZC Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Hajdúböszörmény
  2. FURKÓ TIBOR - Északi ASZC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Baktalórántháza
  3. NAGY NORBERT - Északi ASZC Vay Ádám Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Baktalórántháza

A szántóversenyről készült fotók a következő linken érhetők el: https://www.facebook.com/photo?fbid=303289108959907&set=pcb.303300885625396

A Dél-dunántúli középiskolások szántóversenye 2023. szeptember 30.-án került megrendezésre a kaposvári MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban. Nyolc középiskolából összesen 17 tanuló nevezett a versenyre, ebből 11 fő ágyeke, 6 fő váltvaforgató eke kategóriában. Külföldi résztvevők is voltak: ketten a szerbiai Topolyai Mezőgazdasági Iskolából, egy fő pedig a horvátországi Krizevci Középiskolából érkezett. A verseny a Kaposvári Állattenyésztési Napokkal (KÁN) egyidőben került megrendezésre, az ünnepélyes eredményhirdetésre a KÁN MATE udvarában került sor.

A verseny dobogós helyezettjei:

Ágyeke kategóriában

  1. ÁGOSTON DÁNIEL – Topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon, Topolya
  2. MÁNDLI MARTIN - Déli ASZC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Somogyzsitva-Szőcsénypuszta
  3. FÁBIÁN ÁKOS - Déli ASZC Apponyi Sándor Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Lengyel

Váltvaforgató eke kategóriában

  1. SZIGETI ÁDÁM - Déli ASZC Apponyi Sándor Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Lengyel
  2. SZABOTIN ZSOMBOR - Déli ASZC Apponyi Sándor Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Lengyel
  3. PUSKÁS MÁTÉ - Kolping Nagyváthy János Technikum, Szakgimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, Csurgó             

A versenyek hozzájárultak a versenyzők és a versenyre látogató középiskolások szántóföldi munkavégzéssel kapcsolatos ismereteinek, gyakorlati tapasztalatainak fejlesztéséhez és a mezőgazdasági szakmák népszerűsítéséhez.

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám