Szakképzés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) együttműködésében, 2023. június 7-8 között megrendezett Szántóföldi Napok kiállításon a NAK 37 agrárszakképzést folytató intézményből 1550 fő középiskolás diák számára tette lehetővé a részvételt. Annak érdekében, hogy a diákok a legmodernebb technológiák megismerése mellett szakmai tudásukat is bővíthessék, a Kamara a kiállítás témájára, a fenntarthatóságra fókuszálva versenyt hirdetett meg a számukra „Szántóföldi Duatlon” elnevezéssel. A verseny két részből állt, egy tudás- és egy plakátversenyből.

A tudásverseny keretében a csapatok 6 témakörben (talaj- és vízgazdálkodás, agrármeteorológia és JÉGER, gyepgazdálkodás és GRASSLAND projekt, erdészet, agrárjog (földügyek), valamint a mezőgazdaság alkalmazkodása a klímaváltozáshoz) kaptak feladatlapokat, hogy a helyszínen megszerezhető információk alapján válaszoljanak a lapokon szereplő kérdésekre. A feladatlapokat hiánytalanul kitöltő és azt leadó csapatok ajándékcsomagot vihettek haza. A tudásversenyben 29 csapat mérte össze tudását.

A duatlon második része egy, a kiállításon megszerzett tapasztalatok alapján összeállított plakát beküldéséből állt. A csapatoknak a kiállítás alatt gyűjtött élmények alapján kellett bemutatniuk a fenntarthatóság témakörében szerzett tapasztalataikat. A beérkezett pályaműveket a NAK szakértői csapata értékelte a fenntarthatóság témának való megfelelés, a külalaki rendezettség, tagoltság, a perspektíva újszerűsége, kreativitás, valamint a képek és rajzok precizitása, kidolgozottsága alapján.

A versengő csapatok közötti végső sorrend a tudásversenyen és a plakátversenyen elért összesített eredmények alapján alakult ki. Díjazásban az első három legtöbb pontot szerző csapat részesül. Az összesített pontszámok alapján a „Szántóföldi Duatlon” versenyen:

1. első helyen a Közép-magyarországi ASZC Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium „Szécsényi-V12” csapata végzett, akik 70.000 Ft. értékű ajándékutalványban részesülnek,

2. második helyezést ért el a Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium „Tokaji MG-2” csapata, akik 60.000 Ft. értékű ajándékutalványt nyertek,

3. a harmadik helyezést és az érte járó 50.000 Ft. értékű ajándékutalványt az Északi ASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium „Baross-Szakik” csapata nyerte

 

Bízunk benne, hogy a NAK által szervezett programok hozzájárultak a diákok szakmai ismereteinek bővítéséhez, és ahhoz, hogy még tudatosabban tervezzék életpályájukat az agráriumban, így hozzájárulva a sikeres generációváltás megvalósításához.

 

NAK Szakképzés

         I. helyezett pályamű                            II. helyezett pályamű                              III. helyezett pályamű                                    

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám